Új Nemzeti Kiválóság Program 2020

A program 2020. évben meghirdetésre kerülő ösztöndíjpályázatai a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben részt vevő – hallgatók, doktori hallgatók, doktorvárományosok, fiatal oktatók, kutatók, valamint posztdoktori kutatásra pályázók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak. A program minden tudomány- és művészeti területet figyelembe véve kívánja elősegíteni a tudományos kutatást és az innovációt.

Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató doktorvárományosok és posztdoktorok kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása.

Az elnyerhető 5, 6, 7 vagy 12 havi ösztöndíjra olyan alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló hallgatók, doktorjelöltek, fiatal oktatók és kutatók, doktorvárományosok, posztdoktori kutatásra pályázók pályázhatnak, akik a programban részt vevő 25 felsőoktatási intézményben –köztük az Óbudai Egyetemen – folytatnak eredményes kutatási és alkotói tevékenységet. A nyertes pályázók konstrukciótól függően havi 100-200 ezer forint nettó támogatásban részesülnek, míg az őket fogadó felsőoktatási intézmények a saját pályázóik által elnyert ösztöndíj 40 százalékának megfelelő kutatási-működési támogatást kapnak.

A pályázat támogatója és szakmai irányítója az Innovációs és Technológia Minisztérium (ITM), szakmai közreműködőként pedig az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH). Az ösztöndíj odaítéléséről a tudománypolitikáért felelős miniszter legkésőbb 2020. augusztus 31-ig dönt.

A 2020/21-as tanévben megjelent pályázatok:

  • Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
    célja az alapképzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása.
  • Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
    célja a mester- (osztatlan) képzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása.

Figyelem! Az alap- és a mesterképzéses pályázatok, valamint a doktori hallgatói pályázatok esetében ettől az évtől az értékelés során kiemelt szempont az Országos Tudományos Diákköri Konferencián elért első, második vagy harmadik helyezés.

  • Felsőoktatási Doktori Hallgatói, Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
    célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató, doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása.
  • „Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
    célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató doktorvárományosok és posztdoktorok kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása.
  • Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
    célja a kiemelkedő tudományos és művészi kutatási eredményeket felmutató, az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíjában részesülő oktatók, kutatók támogatása.
  • „Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
    célja a középiskolai tanulmányaikat sikeresen befejező, a középiskolai tudományos tanulmányi versenyen eredményesen teljesítő, alapképzésre, osztatlan mesterképzésre jelentkező, elsőéves tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, valamint a tanulmányi kötelezettségen túlmutató kutatói tevékenység támogatása.

Az ösztöndíj időtartama

Jelen pályázati felhívás keretében a pályázók 5 , 6, 7 vagy 12 havi ösztöndíjra pályázhatnak, az adott pályázati kiírásban meghatározottaknak megfelelően.

Az ösztöndíjak 5 hónap, 6 hónap, 7 hónap vagy 12 hónap időtartamra (teljes hónapra, töredékhónap nem lehetséges) kerülnek odaítélésre az alábbiak szerint:

– alap, mester (osztatlan), doktori képzésben részt vevő hallgató esetén (2020. szeptember 1. – 2021. január 31.) vagy 7 (2021. február 1. – 2021. augusztus 31.), vagy 12 hónap (2020. szeptember 1. – 2021. augusztus 31.)

– doktorvárományos esetén megszakítás nélkül 6 hónap vagy 12 hónap, 2020. szeptember 1. – 2021. augusztus 31. között.

– posztdoktor és Bolyai+ Ösztöndíjas fiatal oktató, kutató esetén megszakítás nélkül 12 hónap, 2020. szeptember 1. – 2021. augusztus 31. között.

Információk a pályázati lehetőségekről

Az egyes pályázati kiírások az oldal alján érhetőek el.

A Programról további információk érhetőek el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által létrehozott ÚNKP honlapon .

A pályázatokkal kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén az Óbudai Egyetem pályázati koordinátora és ügyintézője tud felvilágosítással szolgálni az alábbi elérhetőségeken.

Bíróné Troll Marianna ÚNKP intézményi ügyintéző

Email: troll.marianna@rh.uni-obuda.hu

Tel.: 666-5697

1034 Budapest, Doberdó út 6., I. em. 105.

Akimova Anikó ÚNKP intézményi koordinátor

Email: akimova.aniko@rh.uni-obuda.hu

Tel.: 666-5603

1034 Budapest, Bécsi út 96/b. II. em. 205.

A pályázat benyújtásának határideje:

FIGYELEM! Kérjük a pályázni kívánó hallgatókat, hogy az egyetem belső bírálati folyamatai miatt pályázatukat próbálják meg 2020. június 20. határidővel benyújtani.

A pályázat benyújtásának módja és helye

A pályázatra történő jelentkezés :

  • ÓE ÚNKP elektronikus pályázati felületen történő jelentkezés:Az ÓE ÚNKP 2020/2021-as tanév elektronikus pályázati  felülete a következő linken érhető el: https://unkp.uni-obuda.hu
  • A Pályázati Adatlap és annak azon kötelező mellékletei, melyeket a pályázat kiírója (ITM) biztosít, elektronikus pályázati felületen kitölthetőek.
  • Az elektronikus felületen elérhető Pályázati Adatlapot és annak kötelező mellékleteit, valamint a pályázat típusától függő további mellékleteket az adott kategória Pályázati Útmutatóban foglaltaknak megfelelően, hiánytalanul, magyar nyelven kitöltve, az ott megjelölt mellékletek csatolásával lehet benyújtani a pályázó aláírásával/hitelesítésével ellátva. Benyújtható az eredeti aláírt példány szkennelt formában feltöltve, illetve az Ügyfélkapu használatával hitelesített dokumentumként is. (Ügyfélkapu AVDH, a https://niszavdh.gov.hu/index oldalon).
  • A fogadó felsőoktatási intézmény szándéknyilatkozat a kutatás befogadásáról (minden pályázat típus esetén!)” elnevezésű kapcsolódó dokumentumot az idei kiírás esetében az egyetem tölti ki minden pályázó számára. Ennek értelmében a pályázóknak ezzel a dokumentummal teendőjük nincs.

FIGYELEM!!!

A 2020/2021. tanévi „Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói pályázat kiírásával kapcsolatosan a  pályázati kiírás bizonyos részletszabályai az alábbiak szerint módosultak:

  • a doktorvárományosi kategóriában pályázat benyújtására jogosultak, akik az abszolutóriumot megszerezték vagy az ösztöndíjas jogviszony kezdetéig várhatóan megszerzik (4.1.1. pont);
  • a doktorvárományosi kategóriában a pályázás további feltétele, hogy a pályázó doktori értekezését az ösztöndíjas időszak alatt benyújtja (amennyiben az ösztöndíjas időszak kezdete előtt ez még nem történt meg) (4.2.1. pont);
  • a pályázathoz kötelezően benyújtandó dokumentum a doktorvárományosi kategória esetén az abszolutórium megszerzését igazoló dokumentum vagy amennyiben a pályázó az abszolutóriumot nem szerezte meg, a pályázó által aláírt nyilatkozat arról, hogy az ösztöndíjszerződés megkötéséig az abszolutóriumot várhatóan megszerzi (12.3.2. pont);
  • doktorvárományos pályázó esetén az ösztöndíjas jogviszony feltétele, hogy az ösztöndíjas az ösztöndíjas jogviszony létesítésekor igazolni tudja az abszolutórium megszerzését (18.1. pont).

A módosított kiírás az ÚNKP honlapján az alábbi linken található: http://www.unkp.gov.hu/palyazatok/tudomannyal-fel, az NKFIH honlapján itt: https://nkfih.gov.hu/palyazoknak/palyazati-hirek/nkfi-alap/modosul-palyazoknak/palyazati-hirek/nkfi-alap/modosul-unkp-20-4-palyazati-kiirasa

Tájékoztatjuk továbbá, hogy annak érdekében, hogy a 2017-ben és a 2018-ban indult OTKA posztdoktori programok (PD_17 és PD_18) kedvezményezettjei is élni tudjanak az ÚNKP ösztöndíj-támogatási lehetőségével, a 2017. január 23-án megjelent PD_17 és a 2017. december 21-én megjelent PD_18 felhívások esetében a B.1.2. „A posztdoktorra vonatkozó egyéb feltételek” azon pontja, amely az ÚNKP párhuzamos támogatását kizárta, az ITM írásbeli jóváhagyásával figyelmen kívül hagyandó. Ezzel a 2019. évi és 2020. évi posztdoktori programok támogatottjai mellett a 2017. évi és 2018. évi posztdoktori programokban nyertes kutatók számára is nyitva áll a lehetőség az ÚNKP „Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói ösztöndíj megpályázására.

Online Tudományos Konferencia az Óbudai Egyetemen

ÚNKP Konferencia 2020

Kapcsolódó dokumentumok

Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (ÚNKP-20-1)

http://www.unkp.gov.hu/palyazatok/felsooktatasi-alapkepzes-hallgatoi-kutatoi-osztondij

Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj

http://www.unkp.gov.hu/palyazatok/felsooktatasi-mesterkepzes-hallgatoi-kutatoi-osztondij

Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás

(ÚNKP-20-3)

http://www.unkp.gov.hu/palyazatok/felsooktatasi-doktori

„Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (ÚNKP-20-4)

http://www.unkp.gov.hu/palyazatok/tudomannyal-fel

Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (ÚNKP-20-5)

http://www.unkp.gov.hu/palyazatok/bolyai-felsooktatasi-fiatal-oktatoi-kutatoi-osztondij

„Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (ÚNKP-20-6)

http://www.unkp.gov.hu/palyazatok/tehetseggel-fel-felsooktatast-megkezdo-kutatoi-osztondij

Gyakori kérdések

http://www.unkp.gov.hu/gyik

Frissítve: 2024.05.10.