Szakmai gyakorlat
Tisztelt Hallgató!
Magyarország Kormányának általános hatáskörű területi államigazgatási szerveként a Heves Vármegyei Kormányhivatal feladata széleskörű közigazgatási szolgáltatások biztosítása Heves vármegye lakossága és gazdasági szereplői számára, valamint közreműködés a központi kormányzati célkitűzések megvalósításában.
Feladatköreink rendkívül széleskörűek; szerepet vállalunk Magyarország sikerét befolyásoló nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások megvalósításában csakúgy, mint a népegészségügy, élelmiszerlánc-biztonság, fogyasztóvédelem, építésügy, szociális- és gyermekvédelem, környezet- és természetvédelem, erdőgazdálkodás, agrártámogatások, vadászati-halászati, földhivatali, gyámhatósági, fogyasztóvédelmi, családtámogatás és társadalombiztosítás területi feladatainak teljesítésében. Működésünk során élő és érdemi szakmai kapcsolatot tartunk fel szinte valamennyi központi kormányzati szervvel csakúgy, mint a versenyszféra képviselőivel.
A Kormányhivatal – feladatköreihez illeszkedően – várja a felsőoktatási intézmények azon hallgatóit, akik szakmai gyakorlatukat a közigazgatásban szeretnék teljesíteni.
Úgy véljük, hogy a szakmai gyakorlat kiváló lehetőséget kínál arra, hogy a hallgatók megismerkedjenek a közigazgatási típusú munkavégzéssel, végzettségük megszerzését követően pedig akár pályafutásuk is a közigazgatásban kezdjék meg.
A szakmai gyakorlat teljesítésére a következő típusú képzésekhez kapcsolódóan látunk lehetőséget:
- állatorvos
- élelmiszermérnök
- erdőmérnök
- növényorvos
- vidékfejlesztési agrármérnök
- földmérés és földrendező mérnök
- geográfus
- környezetkutató
- népegészségügyi ellenőr
- szociálpedagógus
- rehabilitációs gazdasági menedzser
- közgazdász (emberi erőforrások, gazdálkodási és menedzsment, vagy pénzügy és számvitel alapképzési szakon)
- emberi erőforrás tanácsadó
- jogász
- közigazgatás szervező
- jogi asszisztens
A szakmai gyakorlat lehetőségével érintett kormányhivatali feladatkörökről, a szakmai gyakorlat keretében végezhető tevékenységekről és a szakmai gyakorlat helyszínéről a jelen dokumentumhoz kapcsolódó táblázat további információkat tartalmaz.
Azon hallgatók részére, akik a szakmai gyakorlatot elhivatottan és kiváló színvonalon teljesítik, végzettségük megszerzését követően – a Kormányhivatal szabad álláshelyeire figyelemmel – 1 éves határozott idejű kormánytisztviselői kinevezéssel a pályakezdés lehetőségét kínáljuk, amellyel „élesben” is kipróbálhatják magukat a közigazgatásban.
Amennyiben felkeltettük érdeklődését kérem, hogy látogasson el Hivatalunk internetes honlapjára a https://www.kormanyhivatal.hu/heves címen, vagy tekintse meg Facebook profilunkat a https://facebook.com/heves.varmegyei.kormanyhivatal címen.
Amennyiben szakmai gyakorlatát a Heves Vármegyei Kormányhivatalban szeretné teljesíteni kérem, hogy vegye fel Hivatalunkkal a kapcsolatot a koordinacio@heves.gov.hu email címen.
Őszintén remélem, hogy a jövőben munkatársaink között üdvözölhetjük!
Ignácz Balázs főispán, Heves Vármegyei Kormányhivatal
Szakmai gyakorlati helyek kari bontásban
AMK – https://amk.uni-obuda.hu/index.php/hu/hallgatoknak/szakmai-gyakorlat/
BGK – Az intézetek honlapján részletezve
KGK – https://kgk.uni-obuda.hu/szakmai_gyakorlat/
KVK – https://kvk.uni-obuda.hu/hallgatoknak/szakmai-gyakorlat-ismerteto/
NIK – https://nik.uni-obuda.hu/szakmai-gyakorlat/
RKK – https://rkk.uni-obuda.hu/szakmai-gyakorlat/
YBL – https://ybl.uni-obuda.hu/szakmai-gyakorlat-ugyintezes/