Zárókonferencia

„Az ÚNKP ösztöndíjat 2016-ben hirdették meg elsőként, ez idő alatt nagyjából 30 milliárd forint támogatás jutott el több mint 15 ezer egyetemi polgár kutatásának támogatására.”

/Dr. Lengyel László, tudományos és nemzetközi elnökhelyettes, Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal/

Az Óbudai Egyetemen június 4-én nyolcadik alkalommal rendezték meg az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) zárókonferenciáját. Az ÚNKP a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) támogatásával megvalósuló ösztöndíjprogram, amely célja a kutatási életpálya minden szakaszán támogatni a tehetséges hallgatókat és kutatókat.

A zárókonferencián az ösztöndíj nyertesei online előadás keretében mutatták be az ösztöndíjas időszakban elkészített tudományos munkájukat.

Dr. Lengyel László, az NKFIH tudományos és nemzetközi elnökhelyettese nyitóbeszédében az ÚNKP ösztöndíjas időszakhoz kapcsolódó személyes tapasztalatairól beszélt, majd kiemelte, hogy az anyagi juttatás és az ÚNKP ösztöndíj elnyerésével járó komoly presztízs mellett az ösztöndíjasok jutalma, hogy időt és energiát szentelhetnek a kutatási témának, amiben kedvüket lelik.

Prof. Dr. Gulácsi László, az Óbudai Egyetem tudományos rektorhelyettese, az ÚNKP szakmai felelőse hozzátette, hogy az ösztöndíjasoknak a kutatás által új kapcsolatok kiépítésére van alkalmuk kutatótársaikkal, mentoraikkal, oktatóikkal és lehetőségük van nemzetközi kutatási hálózatokhoz csatlakozni. A zárókonferencia módot ad az eredmények megbeszélésére, továbbá az ösztöndíjasok előadókészségének megmérettetésére is.

A zárókonferencián 7 szekcióban 44 ösztöndíjas előadását hallgathatták meg a résztvevők. A konferenciát a Bolyai+, doktori és doktorjelölti ösztöndíjasok, a már tapasztalt kutatók indították, majd utánuk következtek a kutatói életpálya elején járó alap- és mesterszakos kategóriában ösztöndíjat nyert hallgatók. A konferencia online programjához bárki csatlakozhatott, akár egy kiemelt szekcióra, vagy az összes előadásra volt kíváncsi.

A szekciók elnökségét a Tudományos Tanács tagjai, illetve megbízottjaik látták el, akik 14 kiemelkedően teljesítő ösztöndíjasnak kiváló minősítést adományoztak.

Az elmúlt években több mint kétszázötven egyetemi hallgató és doktorandusz, illetve fiatal kutató járult hozzá a tudomány fejlődéséhez és az Óbudai Egyetem hírnevének öregbítéséhez az ÚNKP által, és minden évben új hallgatók kapnak lehetőséget, hogy elnyerjék ezt a megtiszteltetést, egyben új távlatok nyíljanak meg előttük a tudományos életpálya teljes szakaszán: alap-, mester- és doktori képzésben, valamint posztdoktori időszakban.

Ezúton is gratulálunk az ösztöndíjasoknak és témavezetőiknek!

Köszönjük továbbá a konferencia szekcióvezetőinek és szervezőinek, hogy hozzájárultak a konferencia sikeréhez.

PROGRAM ÉS TARTALMI KIVONATOK

Frissítve: 2024.06.25.