A hallgatók az egyetemi innováció motorjai

Az Óbudai Egyetemen időről időre egyre több a kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgató. Ők lehetnek a tudományos élet és a megvalósuló innovációk ötletgazdái, motorjai. Kiemelt célunk ezeknek a fiatal tehetségeknek a támogatása – hangsúlyozta Prof. Dr. Kovács Levente rektor a Magyar Tudomány Ünnepe nyitóeseményén. Az Óbudai Egyetem idén közel harminc programmal csatlakozik a három hét során a Magyar Tudományos Akadémia által meghirdetett országos rendezvénysorozathoz. Az ünnepi megnyitó eseményen részt vett Dr. Farkas Szabolcs, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal elnöke.



November 3-a magyar tudomány történetében valójában két szempontból is kiemelkedő jelentőségű nap. Széchenyi István 1825. évi felajánlása mellett Bolyai János Temesvárról küldött híres levelének 200. évfordulójáról is megemlékezünk, a matematikus e napon írta édesapjának, a szintén matematikus Bolyai Farkasnak: „A semmiből egy új, más világot teremtettem.”



A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozata alkalmat teremt arra, hogy megmutathassuk az Óbudai Egyetem sokszínű és évről évre rendkívül dinamikusan növekedő kutatás-fejlesztési tevékenységét – emelte ki Prof. Dr. Kovács Levente. Hozzátette: az egyetem befektetői szemléletével a teljes innovációs ökoszisztémát igyekszik lefedni. „Küldetésünk az ötletek felkarolása a nemrégiben létrehozott egyetemi tőkealap támogatásával.” Megjegyezte, hogy rendezvénysorozatukban idén közel 30 tudományos rendezvénnyel várják az érdeklődőket.



Az ünnepségen a Stanford Egyetem legtöbbet idézett kutatói külön elismerésben részesültek. - Az Óbudai Egyetem kutatói közül idén 9 szerepel a kaliforniai Stanford Egyetem idézettségi rangsorában, amely nagy büszkeséget jelent a teljes egyetemi közösségnek. A rektor oklevél átadásával köszönte meg kutatói munkáját Dr. Amirhosein Mosavinak, Dr. Katona Józsefnek, Prof. Dr. Haidegger Tamásnak, Dr. Várkonyiné Prof. Dr. Kóczy Annamáriának, Dr. Kővári Attilának, Prof. Dr. Telegdi Juditnak és Prof. Dr. Rudas Imrének. Prof. Dr. Kovács Levente szintén a díjazottak és a legtöbbet idézett kutatók közé tartozik. Számára Prof. Dr. Gulácsi László kutatási rektorhelyettes adta át az oklevelet. (A 9 díjazott között tisztelegtek Prof. Dr. Fodor János, az Óbudai Egyetem korábbi rektora előtt, aki 2016-ban hunyt el.)



Az egyetemek az innováció motorjai – emelte ki Dr. Farkas Szabolcs. Hozzátette: - ehhez elengedhetetlen a felsőoktatási intézmények és gazdasági szereplők szoros együttműködése, amelynek kiemelkedő példája az Óbudai Egyetem. A kormány célja a kutatás-fejlesztések kiemelt támogatása, amelyek által jelentősen fokozható a gazdaság teljesítménye.

A Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat keretében megtartják a nagy hagyományokkal rendelkező, népszerű eseményeket is, így többek közt a Számítástechnikai Intelligenciával és Informatikával foglalkozó (CINTI) konferenciát, a „Robotikától a filozófiáig” címmel minikonferenciát a mesterséges intelligencia témakörében, a Kandó villamosmérnöki konferenciát, Kiberbiztonsági workshopot, Tudományos Diákköri Konferenciát, bemutatkoznak továbbá a Neumann János Informatikai Kar kutatócsoportjai is. Emellett sok újdonsággal, szolgálnak idén a karok és kutatóközpontok. Minden szervezeti egység kiveszi részét a nagyszabású eseménysorozatból, amely a hagyományokhoz híven az intézmény ”születésnapjával”, az Egyetem Napjával zárul november 23-án. Az ünnepségen számos elismerést adtak át.



Az az év legtöbbet idézett kutatója díjat Dr. Várkonyiné Prof. Dr. Kóczy Annamária, az MTA doktora vehette át. Az év kutatója díjat Prof. Dr. Péntek Márta, az MTA doktora kapta. Az év Fiatal kutatója elismerést Viktor Patrik vehette át. Hallgatói publikációs díjban részesül BSc/MSc kategóriában: Varga Zoltán. Hallgatói publikációs díjat vehetett át PhD kategóriában: Dénes-Fazakas Lehel. Az Óbudai Egyetem rektora idén Év Alkotója díjat adományozott az Ybl Miklós Építéstudományi Kar két oktatója, Mizsei Anett és Gyulai Levente számára. Tudományos Diákköri Munka támogatásáért díjat kapott Prof. Dr. Kisfaludy Márta. Az eseményen adták át a 2023. évi Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásából megvalósuló Új Nemzeti Kiválósági Ösztöndíjasok okleveleit is.

Az év legtöbbet idézett kutatója Dr. Várkonyiné Prof. Dr. Kóczy Annamária nemzetközi hírnevű, elismert kutató. Kutatási területe elsősorban a soft computing technikák elmélete és gyakorlati alkalmazása köré összpontosul, azon belül is a Fuzzy-rendszerek elmélete, illetve, alkalmazása a mérnöki területeken, például energetika, irányításelmélet. Nemzetközi elismertségét mutatja az évről évre kapott jelentős számú citáció, mely a 2022-es évben is kiemelkedő mértékű volt. Aktív tagja több tudományos társaságnak, és vezető pozíciókat tölt be a kutatási közösségben. Az IEEE (The Institute of Electrical and Electronics Engineers) rangos nemzetközi tudományos társaságban senior tag és fellow minősítéssel rendelkezik, emellett részt vesz és aktív szerepet vállal konferenciák és rendezvények megszervezésében, mint például az IEEE International Symposium on Intelligent Signal Processing és az IEEE International Workshop on Soft Computing Applications. Vezetői beosztásokat tölt be különböző tudományos testületekben, például a Magyar Fuzzy Társaság alelnökeként tevékenykedett hosszú éveken keresztül. Kutatómunkásságát pedig az általa szerzett számos díj és elismerés igazolja, mint például a Széchenyi Professzori Ösztöndíj vagy az Az év kutatója cím az Óbudai Egyetemen. Szerzője, illetve társszerzője 34 könyvnek, tankönyvnek (30 angol nyelvű), 76 folyóirat-cikknek (74 angol nyelvű), valamint több mint 270 referált angol nyelvű konferenciacikknek. Független hivatkozások száma: 3000 fölött (2022-ben az MTMT szerint 514, a Google Scholar szerint 816), Kumulatív IF: 57,487, Hirsch index: 31.)

Az év kutatója Professzor Dr. Péntek Márta 2020 óta dolgozik az Óbudai Egyetemen az Egyetemi Kutató és Innováció Központban működő Egészségügyi Közgazdaságtan Kutatóközpontban. Az Óbudai Egyetem Tématerületi Kiválóság Programjának alprojektvezetője. A ritka betegségek területén a társadalmi és gazdasági hatásokat vizsgáló, Horizon 2020 támogatású BUR-EB nemzetközi kutatási program hazai kutatásvezetője. 2014 óta a Magyar Közgazdasági Társaság Egészség- és Egészségügy-gazdaságtani Szakosztályának elnöke. Az életminőség kutatások területén vezető szereppel bíró EuroQol Group nemzetközi kutatócsoport rendes megválasztott tagja. Doktori iskolai tevékenységeit tekintve, témavezetésével eddig 6 PhD hallgató sikeresen védett a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástani Doktori Iskolájában, 1 hallgató a Semmelweis Egyetemen és 1 az Amszterdami Egyetemen. Jelenleg 2 PhD hallgató témavezetője. A Budapesti Corvinus Egyetemen 5 éven át volt a Gazdálkodástani Doktori Iskola törzstagja. Az Óbudai Egyetem Innováció Menedzsment Doktori Iskolában témavezető. Tudományos közleményeinek száma 423, hivatkozásainak száma 3327, melyből 2324 független hivatkozás, Hirsch indexe (MTMT) 33. A 2022-es évben öt D1-es, kettő Q1-es, két Q2-es szakcikket publikált, ezekből 4-ben utolsó szerző volt, valamint 2022-ben összesen 670 citációt kapott. 2022 áprilisban sikeresen megvédte a Magyar Tudományos Akadémián „Az egészségnyereség mérése és értékelése krónikus betegségekben” című MTA doktori értekezését, 100 százalékos eredménnyel.



Az év fiatal kutatója díj: Viktor Patrik

Pályafutása az Óbudai Egyetemen kezdődött, ahol már az kezdetektől kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Kiemelkedően hozzájárult az iskolai média minőségéhez, és elnyerte az Udvarhelyi Díjat az elkötelezettségéért. A Fénery Díj elnyerésével ismerték el szakmai és közösségi hozzájárulását. Az Óbudai Egyetem Korrepetitori Kör vezetőjeként is elismerést kapott, és részt vesz az Új Nemzeti Kiválósági Programban. Tudományos munkája és publikációi kiemelkedőek, és aktívan vesz részt tudományos diákköri tevékenységben. A Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat kétszer is elnyerte, és a Nemzeti Bank Ösztöndíját is megkapta. Emellett a Bolognai Egyetem által tartott nyári egyetemen oktat, valamint 2023-ban a Nemzeti Tehetség Program szakmai ellenőre lett. Több mint 121 tudományos közleményt publikált, amire 183 független idézés érkezett. Köztük 16 folyóiratban megjelent munkát. H-indexe 9, impakt faktora 37.3, relatív impakt faktora 2.194. Emellett 4 nemzetközi szabadalommal is rendelkezik. Őszinte elkötelezettsége és kiemelkedő teljesítménye a tudományos munka, oktatás és közösségépítés terén kiemelkedő, és méltán érdemli ki a „Az év fiatal kutatója” díjat.

Hallgatói publikációs díjb BSc/MSc kategóriában: Varga Zoltán

Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Alkalmazott Matematika MSc-s hallgatója, aki tudományos munkáját 2019-ben kezdte el Dr. habil. Rácz Ervin témavezetése mellett. A tudományos munkája a festékérzékenyített napelem cella hőmérséklet-függésének vizsgálata és személyes motivációja között szerepel, hogy hozzájáruljon a fenntartható és megújuló villamos energiatermeléshez és a környezetre gyakorolt káros hatások csökkentéséhez. Munkájával arra törekszik, hogy globális referenciapont legyen a megújuló energiával kapcsolatos kutatásokban és innovációkban.

Hallgatói publikációs díj PhD kategóriában: Dénes-Fazakas Lehel

Egyetemi tanulmányait a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen kezdte. Itt folytatott először mesterséges intelligencia kutatásokat is. Témája egérdinamikán alapuló behatolás érzékelő rendszer. Ezen kutatásával ODTK jelölést nyert el a XX. Műszaki Tudományos Diákköri Konferencia során. Tanulmányai az Óbudai egyetemen folytatta mérnök informatika Msc szakon. Több TDK is szerepelt a fizikai aktivitás detekciója diabétesz páciensek számára témájú dolgozatával. Ezen dolgozat is jelölve lett OTDK-ra, így 35. OTDK-n két egyetem két külön dolgozatát adta elő. Tanulmányait jelenleg az Óbudai egyetem Alkalmazott Informatikai és Alkalmazott Matematikai Doktori Iskolában folytatja. Kutatási témája „Folyamatok modellezése, szabályozása gépi tanulás segítségével”. Két fő területe, a diabétesz páciensek száméra kifejlesztett mestersége intelligenciák a másik pedig MRI képfeldolgozás neurális hálózattokkal. A diabétesz páciensek számára kutatást végez fizikai aktivitás detekciója témában, Gesztus deteció témában és inzulin szabályzás megerősítéses tanulással témában. MRI képfeldolgozás terén csecsemő agyak szegmentációja és tumor detekció témakörben folytat kutatást. Kutatásai során már sikerült mdpi sensor és Knowledge-Based Systems folyóirat szerzője. Oktatás területen főként a mesterséges intelligencia specializáción oktat, és van már 5 végzett diákja is. Valamint 2023-as évtől az Alkalmazott Informatikai és Alkalmazott Matematikai Doktori Iskola hallgatói önkormányzat képviselője is.

Az év alkotói díjazottjai: Mizsei Anett és Gyulai Levente

Mizsei Anett

Okleveles építészmérnök, szenátor, az Építészmérnöki Intézet Épülettervezés Tanszékének tanársegédje, „A Fővárosért” diplomadíj és a 2010. évi Junior Prima Díj birtokosa építészet, építőművészet kategóriában. 2013 óta oktatója a Karnak, jelenleg épülettervezés tantárgyakat tanít magyar és angol nyelven műhelyvezetőként. Doktori képzését a Soproni Egyetemen végzi. Kutatási területe a konceptuális építészet, az építészet és képzőművészetek határterületei.

Gyulai Levente

Okleveles építészmérnök, tanársegéd, az Építészmérnöki Intézet Vizuális ismeretek Tanszékének tanszékvezető-helyettese. MSc Diplomakitüntetéssel jutalmazták munkáját 2017-ben, valamint a BIGSEE Architectural Award Winner 2021. évi díjazottja. 2016 óta a Kar oktatója, jelenleg alkalmazott vizuális ismereteket, alkalmazott vizuális technikákat, generatív építészetet és kortárs design-t oktat magyar és angol nyelven. Doktori képzését a Soproni Egyetemen végzi. Kutatási területe a parametrikus és generatív építészet, a procedurális formaalkotó eljárások.



Új Nemzeti Kiválósági Ösztöndíjban részesültek: Balogh Ádám, Baross Márk Tamás, Bató Lilia, Böröcz Balázs, Dénes-Fazakas Lehel, Dr. Kolossváry Márton József, Dr. Lukács Judit, Dr. Szádeczky Tamás, Fodor Attila, Forgács Anett, Horváth-Kiss Anikó, Kartali Gabriela Zsuzsanna, Kovács Benedek Marcell, Lencz Eszter, Mánya Kristóf, Molnár Albert, Molnár Krisztián, Oláh Ferenc, Prof. Dr. Galambos Péter, Puskás Melánia, Stadler Róbert Gábor, Dr. Sugár Viktória, Széles Levente, Tusor Balázs, Varga Bence, Zombori Júlia, Ács Boglárka, Balaton Regina Hanna, Csík Dominik Miklós, Dömény Martin Ferenc, Dr. Kohleb Róbert, Kertész József, Kiloknicer Tamás, Kisbenedek Lilla, Knáb András Benedek, Málnássy András, Nagy Erzsébet, Rózsavölgyi Panna, Szatmári Kornélia Sára, Takács Kristóf Attila, Váradi Péter, Viktor Patrik.

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjasok

Alapkézési szakosok: Szatmáry Kornélia Sára, Balázs Krisztina, Szijártó Bence, Győrfy Máté, Dömény Martin Ferenc, Kóródi Petra, Nagy Kristóf György, Simon Barbara, Werner András Levente, Csamangó Bence, Keszthelyi Zsófia, Gestenmayer Detti, Horváth Bence, Cserpák Zalán, Magócsi László, Hatveg Ádám, Lengyel Ágoston, Kardos Dániel, Sumitz Gabriella Anna, Nagy Levente, Rózsavölgyi Panna, Tolnai Gergő, Lengyel Anita, Fazekas Sándor Viktor, Baráz Dávid, Marosi Krisztofer Rezső, Győrfy Orsolya, Palotás Levente, Bindics Gellért Levente, Tóth Adorján, Katona Vanessza, Kocsis Kata, Turbucz János Bendegúz, Őzse Tímea Teréz, Furulyás Lili Fruzsina, Seregi Enikő, Várkonyi Péter Pál, Nagy Tamás, Rózsavölgyi Panna.

Mesterképzési szakosok: Balaton Regina Hanna, Baross Márk Tamás, Kisbenedek Lilla, Gera Tamás, Nagy Xavér.



A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat programja:

http://conf.uni-obuda.hu/UniObuda_MTU_2023/

 

 
Frissítve: 2023.11.10.

Legfrissebb cikkek