Egyenes út a technikumból a felsőoktatásba
Közös képzést dolgozott ki a Székesfehérvári Szakképző Centrum Széchenyi István Műszaki Technikuma és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar, okleveles Gépészeti-technológiai technikus megnevezéssel. A szak már a 2021/2022-es tanévben elindul a Technikumban– adták hírül a Székesfehérváron tartott sajtótájékoztatón szeptember 7-én.
Az okleveles technikus képzés a felsőoktatási intézmény és a technikum együttműködésén alapszik, kiegészülve a duális partnervállalatok becsatlakozásával. A technikumot végzett középiskolás diákok tanulmányi eredményük függvényében nyernek felvételt az együttműködésben részt vevő felsőoktatási intézménybe.

A város részéről Dr. Cser-Palkovics András polgármester, - aki egyben az egyetem fenntartó alapítványa kuratóriumának is tagja - köszöntőbeszédében kiemelte, hogy Székesfehérvár két meghatározó szereplője együttműködésének, közös gondolkodásának köszönhető az okleveles technikus képzés, amely a tudatos karrierút lehetőségét vázolja fel a diákoknak. Ezzel a rendezvénnyel a szakképzés és a felsőoktatás által közösen kidolgozott képzésre szeretnék irányítani a figyelmét a műszaki pálya iránt érdeklődő, továbbtanulás előtt álló végzős általános iskolásoknak és családtagjaiknak. Hangsúlyozta, hogy a képzés Székesfehérvár és a régió gazdaságának érdekeit is szolgálja, a középiskolások pedig a legfrissebb ismereteket, a legmodernebb eszközökkel, kiváló oktatási környezetben sajátíthatják el.

Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora többek közt azt emelte ki, hogy a tudásalapú társadalom felépítéséhez való hozzájárulás a cél, ahol a tudás kerül a középpontba, amely legfontosabb értékként hosszú távon a nemzet felemelkedésének záloga lehet. Megjegyezte, hogy ennek a folyamatnak az első építőköve az okleveles gépgyártás-technológiai technikus képzés, amely életpályamodellként lehetőséget biztosít a technikumi képzéstől az egyetemen át a munkaerőpiacra lépéshez. A hamarosan Székesfehérváron létrejövő tudományos és technológiai park modern felsőoktatási környezete, valamint az egyetem és a technikum oktatói közösen garantálják a legmagasabb színvonalú képzést.

A Székesfehérvári Szakképzési Centrum részéről Kulcsár Szilvia kancellár hangsúlyozta, hogy az Óbudai Egyetemmel kötött együttműködésnek köszönhetően plusz 34 kreditponttal indulhatnak a felvételin azok a diákok, akik oklevelet szereznek a gépésztechnikus szakon. A képzési forma bevezetésével új lehetőség nyílik meg a Szakképzési Centrum számára, hogy további szakokon, képzési helyszíneken is hasonló együttműködések valósulhassanak meg.