Útmutató a pozitív érzelmekhez

BÜSZKESÉG

A büszkeség egy olyan érzelem, amelynek középpontjában mi magunk állunk. A büszkeséget kétféleképpen lehet értelmezni. A negatív értelmezés szerint a személy túlértékeli státuszát és eredményeit, ezáltal beképzeltnek, önteltnek minősíti a környezete. Ezzel szemben a pozitív értelmezésben megelégedést jelent, vagyis azt, hogy a személy elégedett a saját vagy a csoport döntésével, cselekedeteivel, aminek az eredménye a valahová való tartozás érzése, a dicséret, az elismerés. Büszkeséget érezhetünk egy olyan feladat elvégzése után is, amelynek elérését magunknak köszönhetjük. Ilyen lehet egy befejezett egyetemi feladat, vagy amikor hozzájárultunk egy jó dolog létrejöttéhez.

Mit tehetünk?

  • Gondoljuk át, mi az, amit szeretnénk elérni, amire utána biztos büszkék lennénk! Nézzük meg, mi az a legkisebb lépés, amit a megvalósításért tehetünk! Tegyük meg még ma!
  • Írjuk össze, milyen eredményeket értünk el eddig, amikre már büszkék vagyunk vagy voltunk!
  • Gratuláljunk szeretteinknek és barátainknak vagy akár kollegáinknak, hallgatótársainknak is, ha tudomásunkra jut, hogy sikert értek el valamiben.

Állítsuk át az agyunkat!

  • Mire vagyok a legbüszkébb? A magánéletemben? És a szakmámban/tanulmányaimban?
  • Tudok-e büszke lenni mások sikereire, eredményeire irigység nélkül?
  • Mit tehetnék még, amit szeretnék elérni, és amiért büszke lennék magamra? Mi gátol meg benne, hogy nekikezdjek?

Mondatok, amelyek hasznosak lehetnek:

  • Gratulálok neked, amiért…
  • Megérdemlem, hogy büszke legyek magamra. Büszkeséggel tölt el, mikor ezekre az eredményeimre gondolok: ….
  • Lehet, hogy nem mindenre vagyok büszke, amit eddig csináltam. Ez nem baj. Legközelebb már jobban csinálom ezeket a dolgokat: ….
Frissítve: 2021.05.26.