Cégekkel fog össze az Óbudai Egyetem a Tudományos és Innovációs Parkok megvalósításáért
Az Óbudai Egyetem a magyar felsőoktatási intézmények közül először kötött együttműködési megállapodást a hazai iparági klaszterek összefogásának eredményeként megalakult Magyar Klaszterközösséggel és az intézményhez kapcsolódóan a Kaposvári Tudományos és Innovációs Park Nonprofit Kft., a Zsámbéki Tudományos és Innovációs Park Nonprofit Kft., valamint a Székesfehérvári Tudományos és Innovációs Park Nonprofit Kft-vel. „A közös munka elősegíti a helyi kutatás-fejlesztési és az innovációs tevékenység erősödését, valamint támogatja a hazai gazdaság növekedési potenciálját” – hangsúlyozta Prof. Dr. Kovács Levente, az egyetem rektora.
Stratégiai célnak nevezte meg, hogy az intézmény befektető egyetemmé váljon. Emellett kiemelte az egyetem beruházásában megvalósuló három Tudományos és Innovációs Park tudományos, innovációs és gazdasági jelentőségét.
Keller Péter, a Miniszterelnökség klaszterfejlesztési főosztály vezető-helyettese a kormány klaszterekkel összefüggő gazdasági terveit ismertette. Az idei év végére, az innovációkra szánt támogatások jelentős növelését vették tervbe. Hangsúlyozta: az ipari és tudományos szereplők, így a klaszterek és az egyetemek egyaránt érdekeltek a mostanihoz hasonló együttműködések létrejöttében.
Tóth Zsolt, a Mediklaszter Kft. Nonprofit Kft. ügyvezetője a klaszter-összefogás előnyei közt említette a jobb pályázási és megvalósítási esélyeket. Kiemelte az Óbudai Egyetem szerepét a kooperáció sikerességében, illetve a szellemi bázis biztosításában.
Felde Imre, ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettes az egyetem bemutatásakor a tehetséggondozás fontosságát hangsúlyozta, amelynek az intézmény igyekszik minél nagyobb teret biztosítani.
Dr. Eigner György, a Neumann János Informatikai Kar dékánja, az egyetemi beruházásban megvalósuló Tudományos és Innovációs Parkok fő profiljait és a megvalósítható innovációk tudományos és ipari hasznosítási lehetőségeit ismertette.
Az együttműködés kiemelt célja a Magyar Klaszterközösség és az Óbudai Egyetem, valamint az egyetem Tudományos és Innovációs Parkjai közötti együttműködések összehangolása, vállalkozások közötti partnerség kialakítása és fenntartása, melyet szilárd szakmai és tudományos alapokon álló, egyúttal innovatív fejlődés, fejlesztés irányait kutató tevékenységek, szolgáltatások nyújtásával és fejlesztésével kívánnak elérni. Az együttműködők küldetése az egyetemi értékek magas hozzáadott értékű tudáson alapuló és klaszterfejlesztési területre fókuszáló, kölcsönös előnyök mentén történő partnerség kialakítása, szakmai kapcsolatok fenntartása és oktatási, valamint kutatás-fejlesztési együttműködések bővítése országos és nemzetközi fókusszal.
A felek érdeke olyan prosperáló, valós piaci igényeken és kihívásokon alapuló, magas hozzáadott értékű termékek és szolgáltatások fejlesztése, melyeket kizárólag az egyetemi tudástranszfer TIP-eken keresztüli megvalósítása képes létrehozni oly módon, hogy a hasznosító vállalkozásokkal már a közös projektfejlesztéskor szem előtt tartják az innovációs potenciált (szabadalmi és egyéb oltalom tekintetében), továbbá a gazdasági potenciált (majdani gazdasági hasznosítás tekintetében).
Emellett cél a hazai klaszter- és az egyetemi ökoszisztéma elismertségének növelése, sikeres és hatékony közös érdekérvényesítő együttműködő partnerség kialakítása.
Ennek eredményeként az egyetem, a Tudományos és Innovációs Parkok, valamint a klaszterek közötti együttműködés alapot teremt az innováció, a gazdasági növekedés és a fenntartható fejlődés elősegítésére, valamint a regionális és nemzetközi versenyképesség erősítésére.
További információk: www.magyarklaszterek.hu