Anthony Gall Csonka Pál-érmet vehetett át

A Magyar Építőművészek Szövetsége által 1988-ban alapított elismerés a nemzetközi hírű tudósként és több építészgeneráció tanítómestereként számon tartott Csonka Pálnak állít emléket. Prof. Dr. Anthony Gall, az Ybl Miklós Építéstudományi Karának dékánja volt az egyik díjazott, két másik nemzetközi hírű építész mellett. Az elismerést az állatkerti Biodóm és a Velodrom - nemzeti kerékpáros csarnok - tervezéséért vehette át.

A Csonka Pál-éremmel az építész- és tartószerkezet-tervezők együttműködését ismerik el. A díj alkotópáros és egyéni alkotó kategóriában adományozható; azok kaphatják, akik alkotó-párként magas színvonalú építészeti alkotást hoztak létre, továbbá az, aki oktató és/vagy tudományos munkájával jelentősen és igazolhatóan járult hozzá a fent említett alapvető cél eléréséhez. Idén Anthony Gall építész és Bükkösi Raymond tartószerkezeti tervező alkotópárosa, valamint Bánszky József tartószerkezeti tervező részesült az elismerésben.

A laudációban az alábbiakat írták: „Anthony Gall és Bükkösi Rajmund az állatkerti Biodóm tervezésénél kerültek munkakapcsolatba (építész tervezők: (Paulinyi Gergely, Reith András, Anthony Gall). Ebben a komplex feladat megoldásában alakult ki egy jó partneri viszony, hiszen az épület alakját döntően a vasbeton és acélszerkezet határozta meg, miközben buborékba zárt élővilág, fedett élőkörnyezet létrehozása volt a cél. Így az állat- és növényvilág elhelyezése az épületen belül komoly kihívásokat jelentett a tartószerkezetekre is. A legjobb megoldások megtalálásában a két szakág szoros együttműködésére volt szükség.



A Biodóm tervezése alatt létrejött munkakapcsolat alapozta meg azt a döntést, hogy Rajmundot bevonták a budapesti – majd debreceni – nemzeti Velodrom tervezésébe (építész tervezők Anthony Gall, Barabási Levente). A közel 25000 négyzetméter alapterületű, kerékpár csarnokot egy biciklikerékhez hasonló acél tetőszerkezettel képzelték el a tervezők.



Az épület megformálásában a tartószerkezet tervező egyenlő csapattagként vett részt, az épület geometria formálásában, majd a paraméterek meghatározásában Rajmund komoly partneri segítséget nyújtott az építésztervezőknek. A paraméterek alapján szabályozott programozás révén – az épület formai kialakításával – végeredményben jelentős anyagtakarékossági eredményt tudtak közösen elérni. Az épület kiviteli tervei elkészültek, a kivitelezés előkészítési fázisa lezárult. Anthony Gall kérésére Bükkösi Rajmund belekapcsolódott az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar Építőmérnöki képzéshez kapcsolódó oktatási munkába is, ahol az acél szerkezettervezés gyakorlati oldalát mutatja be a hallgatóknak. Anthony Gall korábbi munkásságában is megfigyelhető volt a törekvés a térformálás és a kiválasztott szerkezeti megoldások illeszkedésére, ebben a törekvésben Bükkösi Rajmundban kiváló partnerre talált."

 
Frissítve: 2022.07.08.

Legfrissebb cikkek