Lehetőségek és kihívások az egészségiparban

A Mediklaszter, a SAASCO Kft., és a QTICS Medical szervezésében, az Óbudai Egyetem támogatásával a Lehetőségek és kihívások konferenciasorozat keretében, Iránytű az orvostechnikában és az egészségiparban címmel rendezték meg a hazai orvostechnikai iparág legjelentősebb hibrid elérésű szakmai konferenciáját és orvostechnikai innovációs kiállítását február 2-án.

Az évszázados hagyományokra visszatekintő magyar orvostechnikai iparág, a konferencia szervezői és az Óbudai Egyetem között kiemelten fontos együttműködési lehetőségekre világított rá a rendezvény, melynek számos kapcsolódási pontja van, többek közt az oktatás - PRRC képzés - kutatás-fejlesztés - MassVentil - és tudományos tevékenységek területén.



A konferenciát Prof. Dr. Molnár András általános rektorhelyettes nyitotta meg. Beszédében elmondta: az Óbudai Egyetemen előtérbe helyezi az orvos-technológiai innovációkkal, illetve az orvoslással kapcsolatos műszaki képzést. Kiemelte: napjainkban már elképzelhetetlen lenne az orvostechnikai termékek fejlesztése mérnöki munka nélkül. Hangsúlyozta, hogy az egyetem a területhez kapcsolódó oktatás és kutatás-fejlesztésben országos és nemzetközi szinten is élen jár.

A rektorhelyettes kiemelte a Prof. Dr. Kovács Levente rektor által vezetett egyetemi kutatócsoport egyéni rákterápiában elért legújabb eredményét. Sikerrel zárult ugyanis az Unió egyik legnagyobb presztízsű, az Európai Kutatási Tanács által támogatott kutatóprogramja. Hozzátette, hogy az ERC kizárólag olyan projekteket támogat, amelyek nagy hatást gyakorolhatnak az egészségügy, az iparra vagy az alaptudományokra. A „megszelídített rák” elnevezésű projekt fókuszában a tumor-modellezés és terápiaoptimalizálás volt, amelyek célja a rákos betegek gyógyszeradagolásának optimalizálása és személyre szabása állt. (A projekt kiváló értékelést kapott az Uniótól is, a múlt évben az ERC kutatás első száz kiemelt kutatása közé választották, hazánkból egyetlenként.) Az egyetem mesterséges hasnyálmirigy kutatócsoportját a Magyar Diabétesz Társaság beemelte tagjai közé, egyetlen mérnöki vezetésű munkacsoportként.

A legsikeresebb fejlesztések közt említette a Dr. Kozlovszky Miklós ötletéből született MassVentil projektet, azon belül is a tömeglélegeztető rendszert. Az innovációt példaértékűnek nevezte abból a szempontból is, hogy a kutatóműhelyekből kilépve sikerült piacosítani a terméket: a MEDICOR Zrt.-vel együttműködve hamarosan gyártási fázisba kerül.

Az Egyetemi Kutató és Innovációs Központban működő Bejczy Antal iRobottechnikai Központ csapata többek közt összetett mechatronikai és intelligens eszközöket, szabályozási algoritmusokat tervez és fejleszt.



Az egyetem orvostechnikai, egészségipari stratégiai építkezésének legújabb kutatócsoportja az Egészségügyi Közgazdaságtan Kutatóközpont, ahol az egészségügyi közgazdaságtan és technológiaértékelés egységes kutatási és oktatási stratégiájának kialakítása zajlik.

A rektorhelyettes hangsúlyozta, hogy a kutatások során szerzett tapasztalatokat, eredményeket megosztják a hallgatókkal, akik az itt szerzett kompetenciák birtokában kitűnő, orvos-technológiai eszközök fejlesztésével foglalkozó vállalatoknál kamatoztathatják tudásukat. A vállalkozásokkal történő együttműködések révén pedig egyre költséghatékonyabb technológiai megoldások jöhetnek létre – tette hozzá. 

 

A konferenciáról

A Lehetőségek és kihívások előadásainak sorában sok más mellett olyan témák szerepeltek, mint az emberi test és a digitális tér új viszonyai, illetve a MassVentil tömeglélegeztető rendszer, mint kiemelkedő innováció. Az Óbudai Egyetem részéről Prof. Gulácsi László, mb. tudományos rektorhelyettes, Prof. Péntek Márta egyetemi tanár és Dr. Zrubka Zsombor egyetemi docens „Az orvostechnikai eszközök piacra lépésének kérdései az EU-MDR klinikai bizonyítékokra vonatkozó előírásai alapján” című előadással készült. Bodó Jonatán, az egyetem volt hallgatója, a QTICS Medical Service Group (MediKlaszter tagvállalat) képviseletében a Kiberháború témaköréről beszélt.

A kihívások szekcióban az orvostechnikai eszközgyártók előtt álló szabályozási követelmények teljesítésének nehézségeit, tapasztalatit és megoldásait mutatta be, egyúttal kiemelten foglalkoztak a folyamatban lévő jogszabályi változásokkal.

A lehetőségek szekcióban elhangzott előadásokon keresztül az érdeklődők megismerhették, hogy a tudomány és technika fejlődése milyen innovatív megoldásokat tesz lehetővé az orvostechnikai eszközgyártás területén, milyen trendek mentén történnek az iparági fejlesztések.

 

A legújabb innovációk az orvostechnikai kiállításon

A konferenciához kapcsolódóan rendezték meg a hazai orvostechnikai iparág legjelentősebb innovációs kiállítását, ahol 18 hazai egészség-iparági vállalkozás mutatkozott be, a MediKlaszter tagvállalatok és hazai iparági vállalkozások által fejlesztett és gyártott innovatív magyar orvostechnikai eszközöket, szoftvereket és szolgáltatásokat mutattak be, többek közt egy „okos” inhalátort, 3D-nyomtatott implantátumokat és egy legújabb fejlesztésű inkubátort.



- Fontos kitörési pont az egészségipar a magyar gazdaság számára, az önellátás képessége pedig kiemelkedővé vált a koronavírus-járvány hatására - mondta a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára a kiállítás megnyitóján. Gion Gábor hangsúlyozta: a kormány kiemelt stratégiai ágazatként kezeli az egészségipart, amelynek fejlődésében jelentős szerepe van a kutatás-fejlesztésnek, az innovációnak és az új technológiák gyors bevezetésének. Felidézte, hogy a járványra válaszul indították 2020-ban az Egészségipari támogatási programot, amelynek célja a magyar gazdaság versenyképességének növelése mellett az, hogy Magyarország az egészségügyi védőeszközök terén is képes legyen önellátásra.

Ismertette: 48 támogatott projekt már befejeződött, a program lezárásakor pedig összesen 57 cég 82 egészségipari fejlesztésének megvalósulásához járul majd hozzá a pénzügyi ösztönzés. A fejlesztések teljes beruházási értéke 86 milliárd forint, amihez a kormány 66 milliárdos támogatást nyújtott; ezzel 5700 munkahely létrehozásához, illetve megvédéséhez is hozzájárulnak.

A kormány a kutatás-fejlesztés középpontba állításával, a kutatóhelyek és a vállalkozások kapcsolatának erősítésével, a szakképzés fejlesztésével és a gazdasági szabályozás eszközeivel is segíti az ágazat fejlődését - hangsúlyozta az államtitkár.

GALÉRIA

Frissítve: 2022.02.03.

Legfrissebb cikkek