Sajtótájékoztatón a Kutatók Éjszakájáról

„A tudomány házhoz megy!” – Száz + videó és játék az ÓE programjában

Az Óbudai Egyetem volt a házigazdája annak az online platformnak, amelyet a Kutatók Éjszakája programjairól tartottak a sajtó képviselőinek november 25-én. Többek közt elhangzott, hogy az Egyetem karai által, fiataloknak forgatott, közel másfélszáz filmen az összes olyan technológiát, eszközt, szolgáltatást bemutatják, amelyet eredetileg a helyszínen láthatott, hallhatott volna a tudományok iránt érdeklődő közönség.

Mint arról már hírt adtunk, az Óbudai Egyetem hazai és külföldi kutatók szórakoztató, inspiráló, előadásaival, izgalmas kísérletekkel, laborbejárásokkal, játékos programokkal vár minden korosztályt a virtuális térben. Minden kar több kisfilmet is készített, összesen 140 videó került fel a legnagyobb videómegosztó csatornára.

A tájékoztatón Grosschmid Péter, a Kutatók Éjszakája sajtófelelőse köszöntötte a fórumra bejelentkezőket.

Prof. Dr. Kovács Levente rektor köszöntötte az online sajtótájékoztató résztvevőit. Elmondta, hogy az Intézmény 10 éve támogatója a programsorozatnak, idén először pedig konzorciumi tagként és házigazdaként is részt vesz az esemény szervezésében. Felidézte, hogy mindenki megelégedésére a múlt évi rendezvény rendkívül jól sikerült. Idén is a hagyományos, személyes jelenléttel járó formában tervezte az Egyetem megtartani a Kutatók Éjszakáját, amikor korábban egyeztettek a részletekről, azonban a koronavírus-járvány megváltoztatta a terveket. Ezért ebben az évben rendhagyó módon, a virtuális térben csatlakozik be az Egyetem a programokba, amelyeket innovatív módon sikerült megoldani. Ennek egyik pozitív hozadéka, hogy szélesebb körben nyerhetnek betekintést az érdeklődők az előadásokba, a kutatólaborokban folyó munkákba. Reményét fejezte ki, hogy minél több fiatal érdeklődését sikerül felkelteniük a műszaki pálya és a kutatói munka iránt.

Dr. Kardon Béla, a Regionális Tudásközpont tudományos igazgatója, a Kutatók Éjszakája magyarországi koordinátora kiemelte, hogy több szempontból is különleges lesz idén a rendezvény, ugyanis a tudomány ezúttal házhoz megy. Országszerte minden programot online tartanak meg.


Dr. habil. Felde Imre, ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettes, elmondta, hogy az eseményre az Egyetem munkatársai, hallgatói által készített videók mellett élő közvetítéssel is készülnek. Hozzátette: célcsoportjuk idén elsősorban a gyerekek. Saját kollégák és a szakma jeles képviselőinek részvételével tartanak live streamet, azaz élő közvetítést az Egyetem Youtube-csatornáján.


A közel másfélszáz filmen az összes olyan technológiát, eszközt, szolgáltatást bemutatják, amelyet eredetileg a helyszínen láthatott volna a tudományok iránt érdeklődő közönség. Az előadások november 27-én 13.00 órától tekinthetők meg. Elsőként az Intézmény falin belül (EKIK) fejlesztett, tömeglélegeztetésre alkalmas különleges rendszert – MassVentil projektet - mutatják be. Ezt követően az 5G hálózatok innovatív alkalmazásairól és vélt hátrányairól lesz szó, majd a CERN-ből, a világ legnagyobb atommagkutató laboratóriumából is látható bejelentkezés. A továbbiakban a lézerekről tartanak érdekes beszélgetést. Az előadások sorában az Óbudai Egyetem robotikai laborja két ízben is bemutatkozik, majd a Weimari Egyetem kutatója jelentkezik be. Az élő közvetítések után a korábban rögzített anyagok tekinthetők meg – tette hozzá Felde Imre.


Ormándi Gabriella kancellár újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, hogy az Egyetem kommunikációs stratégiájában a beiskolázási kampányhoz hasonlóan kiemelt jelentősége van a Kutatók Éjszakájának. A rendezvény egyik célja, hogy bevonják a legfiatalabb korosztályt, mintegy segítve őket a pályaválasztásban. Azokat szeretnék megszólítani, akik potenciálisan a kutatói életpályát választják a jövőben. Az Egyetem vezetése, a Kancellária, valamint a Marketing és Kommunikációs Osztály munkatársai ennek érdekében minden olyan kommunikációs csatornát igénybe vesznek, amelyet a pályaválasztás előtt állók a legkézenfekvőbb módon, otthonosan használnak. Többek közt a Facebook-ot, a Youtube csatornát és minden egyéb platformot, amit rendszeresen hallgatnak és néznek.



Dr. Balázsi Katalin, a Nők a Tudományban Egyesület elnöke is ismertette programjaikat. Ezek közül kiemelte Agri Csilla neurobiológus angol nyelvű előadását, aki a NASA mélytengeri NEEMO küldetése során kilenc napot töltött a víz alatt. Elmondta, hogy látható és hallható lesz az Európai Űrügynökség (ESA) ExoMars missziójáról készült beszámoló is, valamint Jedlovszky-Hajdú Angéla, a Semmelweis Egyetem, Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet, Nanokémiai Kutatócsoport vezetőjének munkájába is betekintést nyerhetnek az érdeklődők. Balázsi Katalin hangsúlyozta, hogy a tudomány nemcsak házhoz megy, határokat is dönt, így bárki bekapcsolódhat az eseménybe.

A Kutatók éjszakája Európa-szerte ingyenes rendezvénysorozat, amelynek célja a tudományok és a kutatói pálya népszerűsítése. Magyarországon 2005-ben, az első Kutatók éjszakáján még csak néhány intézmény nyitotta meg kapuit és szervezett programokat, tavaly viszont már csaknem 50 magyarországi település 200-nál több helyszínén 2000 program várta a sok tízezer érdeklődőt. Tavaly Európa-szerte mintegy 500 városban, egymilliónál több mint egymillióan vettek részt a tudomány és innováció ünnepén.




Az Óbudai Egyetem online programjai

 

Az online programok itt érhetőek el: http://uni-obuda.hu/KutEj_2020/

 

A LIVE Stream program itt lesz elérhető: https://www.youtube.com/channel/UCTEKjoWLce3izUWedaB1gJg

 

Az Európai Kutatók Éjszakája a Horizon 2020 kutatási és innovációs keretprogram támogatásával a 955402 számú támogatási megállapodás alapján valósul meg.

Frissítve: 2021.05.04.

Legfrissebb cikkek