(1817. február 7, Homonna – 1888. augusztus 22, Budapest)

Ahogy az Óbudai Egyetem jogelőd intézményei Bánki Donát, Kandó Kálmán, Neumann János, Rejtő Sándor vagy éppen Keleti Károly tudományos és oktatói munkásságát példaként állították a jövő generációja elé, úgy a Mérnökpedagógiai Központ Trefort Ágoston életét és munkásságát tartja követendő példának. Egyebek között az ő kezdeményezése nyomán alakult meg egyetemünk egyik elődintézménye, a Budapesti Állami Közép Ipartanoda, majd később a Magyar Királyi Állami Felső Ipariskola is.

Trefort Ágoston az eötvösi oktatásfejlesztési elképzelések gyakorlati megvalósítója volt. Miniszterként a közoktatás mellett sokat tett a tanárképzésért is. Az 1883. évi középiskolai törvényben rendelkezett többek között a tanári képesítés feltételeiről, szabályozta a pedagógiai gyakorlatokat, ösztönözte új metodikák alkalmazását a közoktatásban, így joggal tekintjük őt a korszerű tanárképzés egyik hazai megteremtőjének.

Trefort Ágoston a felvidéki Homonnán született 1817. február 7-én vallon eredetű, katolikus családban. Dédapja Belgiumban volt ügyvéd, katonaorvosként dolgozó nagyapja jött Magyarországra az 1770-es évek elején. Édesapja Trefort Ignác neves sebészorvos, édesanyja Beldovics Tekla, Beldovics Ádám homonnai sótárnok lánya volt. Trefort Ignácot 1798-ban választotta meg Zemplén vármegye tisztiorvosnak. Trefort Ágoston 1822-ben Homonnán kezdte meg iskoláit. 1826 novemberében az eperjesi katolikus főgimnáziumba került, ahol ő volt a harmadik eminens. 1829-ben – a magyar nyelv és a retorika elsajátítása végett – a sátoraljaújhelyi piarista gimnáziumba íratták be. Az 1831. évi kolerajárvány elragadta szüleit, ezért a Trefort testvérek Csáky Petronella grófnő gyámsága alá kerültek, Ágoston pedig az egri érseki líceumban folytatta iskoláit. Az 1833/1834 tanévet a pesti tudományegyetem jogi karán kezdte meg, 1836-ban fejezte be itteni tanulmányait.

1836 áprilisától 1837 februárjáig egy nagy nyugat-európai utazást tett, ahol jó hasznát vette idegennyelv tudásának. Hazaérkezése után, 1837 őszén ismerkedett meg Eötvös Józseffel, akivel életre szóló barátságot kötött, de rokoni szálak is összekapcsolták őket, mivel mindketten a Rosthy családba nősültek be. Trefort Ágoston 1847. március 14-én vette feleségül Rosthy Albert Békés vármegyei másodalispán lányát, Ilonát, akitől hat gyermeke született. 1839-ben Trefort felhagyott az állami szolgálattal, és kizárólag a tudományos, irodalmi munkásságnak élt. Ennek köszönhetően – kiemelten történeti, közgazdasági tanulmányai elismeréseként – a Magyar Tudományos Akadémia 1841-ben levelező tagjává választotta.

Zólyom szabad királyi város követeként bekapcsolódott az 1843/1844. évi országgyűlés munkájába, tagja lett a kereskedelmi ügyek tárgyalására kiküldött bizottságnak. Az 1848-as diétára Pest terézvárosi kerülete választotta meg. 1848. március 16-án kinevezést kapott a helytartótanács ideiglenes sajtórendészeti osztályába, a pesti nemzetőrségben tiszti rangra emelkedett. 1848. április 27. és szeptember 28. között Klauzál Gábor mellett földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi államtitkár volt. Ezzel párhuzamosan a minisztérium ügykezelését is vezette. A forradalmi események elől családjával együtt Bécsbe, majd Münchenbe menekült, 1850 szeptemberében tértek vissza Pestre. Ekkortól került szorosabb kapcsolatba Békés vármegyével, hiszen a Rosthy örökösök 1851-ben felosztották a vagyont, Ilonának a csabacsűdi és az adóssággal terhelt, 500 holdas szentetornyai birtok jutott. Treforték Békésbe költöztek, és a közügyektől teljesen visszavonulva itt töltötték a Bach-korszak éveit. Az elzárkózás 1860-ra oldódott: május 15-én Trefort Ágoston megszervezte a Békés Megyei Gazdasági Egyesületet, amelynek alelnöke és egy személyben a statisztikai és közgazdasági szakosztály elnöke lett. A vármegye közigazgatásából is kivette részét, az 1860. december 11-én tartott tisztújítás alkalmával közakarattal első alispánná választották meg. Néhány hónapos működésének az országgyűlési képviselő-választás vetett véget, a gyomai kerületben ugyanis Trefortra esett a legtöbb szavazat.

A 60-as években bekapcsolódott a kiegyezést előkészítő politikai körbe. 1867 után meglazultak Békés megyei kapcsolatai, felesége halála után végleg Pestre költözött. 1872-ben már Sopronban választották meg országgyűlési képviselővé. 1871-ben meghalt Eötvös József, akinek személyében igen közeli barátját veszítette el. Azonnal felajánlották neki a vallás és közoktatásügyi miniszteri pozíciót, ám ezt csak 1872-ben, másodszori felkérés után fogadta el, így a Lónyay-kormány tagjaként kezdte meg működését. Ezzel párhuzamosan ideiglenesen földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszterként is dolgozott. A Szlávy-, Bittó-, Wenckheim- és Tisza-kormányokban egészen haláláig, 1888-ig ült a miniszteri székében. A művelődésügy korszerűsítésében az Eötvös által kijelölt úton indult el, a nagy előd által lerakott alapokon folytatta a polgári oktatási rendszer kiépítését. Teljes politikai hitvallását, programját gyakran e három szóban foglalta össze: tudomány, vagyonosság, egészség, mivel megítélése szerint az a nemzet, amely ezen tulajdonságokkal rendelkezik, mindent elérhet.

Eötvös és Trefort sokoldalú kultúrpolitikája következtében a kiegyezést követő két évtized a modern magyar felsőoktatás megszületésének korszaka. 1872-ben létrejött a Műegyetem, s megnyílt az ország második tudományegyeteme Kolozsvárott. A budapesti egyetemen új tanszékek alakultak, felépültek a természettudományi és orvoskari épületek, az Üllői úti klinikák, a Műegyetem Múzeum körúti épülete, s az Egyetemi Könyvtár.

Trefort az 1883. évi középiskolai törvényben minden tanárjelöltre nézve kötelezően előírta a szaktárgyak négyéves tanulmányozását, az egyéves pedagógiai gyakorlatot, a képesítő vizsgát. A törvény kétféle középiskolát határozott meg: a gimnáziumot és a reáliskolát. Az utóbbi nyolc évfolyamossá vált és érettségivel zárult. Trefort erőteljesen fejlesztette az elsősorban a kispolgárság által kedvelt reáliskolát, s hangsúlyozta annak fontosságát a gyakorlati pályákra való képzés tekintetében. A középiskolai építkezésekkel is hozzájárult a hazai középfokú oktatás korszerűsítéséhez. A színvonal javítása érdekében újraszervezte a tanárvizsgáló bizottságot, biztosította a külföldi ösztöndíjakat. A tanítási módszerek tökéletesítése érdekében elrendelte az iskolákban a módszertani értekezletek rendszeres tartását is. Az 1883. évi középiskolai törvény rendelkezett a tanári képesítés feltételeiről és a vizsgálatok általános követelményeiről. Előírta a szakjukhoz tartozó tárgyak négyéves tanulmányozását. Az egyéves nevelői gyakorlatot, továbbá a képesítő vizsga tételét vizsgáló bizottság előtt. Tanítás terén a rendszeres módszertani értekezletek mellett a szemléltetés és a kísérletezések útján való tanítást is bevezette.

Trefort közgazdasági szemléletéből következően vagyonos nemzet, vagyonos polgárság megteremtésére törekedett. Tevékenysége a hazai szakoktatás történetében az alapvetés korszakát jelentette. Elősegítette általában a tankönyvek íratását, megalapozta a szemléltető oktatást: térképeket, földgömböket, falitáblákat készíttetett. Gondot fordított arra is, hogy az újonnan létesített iskolákban célszerű berendezés, megfelelő méretű padok, tornaterem segítse elő a tanítás sikerét.

A gimnázium és a reáliskola az ő korában a magasabb tanulmányokra, a szellemi pályára készítette elő a középrétegek gyermekeit. A szabadságharc leverése után a 8 osztályos gimnázium vált kötelezővé Magyarországon. A kiegyezést követően a kapitalista termelés igényei megkívánták a középiskolai oktatás átalakítását. Eötvös 1870-es törvénytervezetében leírja, hogy a középiskoláknak egyaránt biztosítaniuk kell az általános műveltséget, és a felsőbb tanulmányokra történő felkészítést. Trefort átdolgozta ezt a tervezetet, és próbálta elfogadtatni a diétával. Közben 1879-ben bevezettette a Kármán Mór által előkészített gimnáziumi tanrendet. Ebben a humán tárgyak, a klasszikus stúdiumok továbbra is nagy óraszámot birtokoltak. A reál tárgyaknak mintegy 30% jutott. Nagy eredmény az 1883. évi XXX. törvénycikk, a középiskolai törvény. Ez biztosította a középiskolákban és a felekezeti gimnáziumokban az állam felügyeleti és ellenőrzési jogát. Továbbá a tanárképzésben is érvényesítette az állam vezető szerepét. A törvény a dualizmus időszakának középiskolai alaptörvénye volt. A középfokú oktatást egységesen szabályozta, 8 osztályosnak ismerte el a gimnázium mellett a reáliskolát is. Egységesítette a tanórák számát. Ezen rendelet több mint 40 éven keresztül érvényben maradt. Megkönnyítette a reáliskolákban a gimnáziumba történő átlépést. Például a latin nyelvet bevezette az előbbi iskolatípusban, felemelte az évfolyamok számát 6-ról a már említett 8-ra, és az érettségit is bevezettette. A felsőbb osztályokban lehetővé tette az ipari, gazdasági, vagy kereskedelmi szakképzést.

Trefort rendeleteiben szabályozta a polgári iskolák, középiskolák és a szakiskolák közötti átmenetet. Szabályozta a kereskedelmi iskolák szervezését. Javasolta az ipartanuló-iskolák és központi ipartanoda felállítását. 1880-ban nyílt meg a Budapesti Állami Közép Ipartanoda, amely 3 évfolyamos volt, és építőmestereket, előmunkásokat, művezetőket képzett. 1884-ben megszületett az iparostanonc-oktatást szabályozó XVII. törvénycikk is.

Trefort utolsó éveire mintegy negyvenezerre emelkedett az ipartanulók száma, vagyis megtette az első lépést a szakoktatás hálózatának a kiépítésére. Ezekben az időkben javultak a népiskolák munkájának tárgyi feltételei is, emelkedett a tanintézmények és a tanulók száma is. Trefort szerint a népoktatás feladata a nép erkölcsi, és értelmi, egészségi és gazdasági állapotának javítása. Az 1884. évi V. tc. előírta a népiskolai hálózat fejlesztését. Ezáltal gyarapodott az elemi iskolák, a tantermek, a tanítók száma. Az iskolákba járó diákság mintegy félmillióval nőtt. Az általános tankötelezettség mégsem valósult meg teljesen a gyakorlatban. A tankötelesek 20-25%-a egyáltalán nem járt iskolába. Továbbá nyomasztó volt a tanítók tudatlansága, a szakképzettség hiánya. A nők számára is igyekezett lehetővé tenni a tanítói, ipari és kereskedelmi pályákon való elhelyezkedést. Létrehozta az első lányközépiskolát, valamint az állami polgári iskolai tanítónőképző intézetet. Trefort biztosította a tanárok önművelését. Intézkedett a tanítók nyugdíjáról és ötévenkénti 10%-os korpótlék bevezetéséről. Elősegítette tankönyvek írását, megalapozta a szemléltető oktatást. 1877-ben alapította az Országos Tanszermúzeumot, ahol modelleket, találmányokat mutattak be.

Tevékenysége átfogta a magyar kultúra egész területét. A művészetek fejlesztésére irányuló működéséből kiemelhetjük a Zeneakadémia megalapítását. A művészetpártolás meghatározója volt egész miniszteri pályafutásának. Megszervezte az első festészeti mesteriskolát; foglalkoztatott festőket, építészeket, szobrászokat az építkezések, restaurálások révén. Megalapította az Iparművészeti Múzeumot, iparkiállításokat rendezett; a hazai ipar és iparművészet pártolására bíztatott nyílt leveleiben.