Új IP-menedzsment képzés és szakmai együttműködés

A Szellemi Tulajdonvédelem Nemzeti Hivatala egész napos IP - Napot rendezett október 26-án, ahol a társhivatalok mellett jelen voltak a legnagyobb egyetemek és kutató hálózatok képviselői is. Az SZTNH új projektjei között szerepel az IP-menedzsment képzés meghonosítása nemzetközi módszertanok alapján, nemzetközi oktatók bevonásával, valamint az intézmények szellemi vagyonának feltérképezése, illetve igényeik felmérése.

„A magyar gazdaság versenyképességének legnagyobb tartalékát a hazai egyetemeken és kutatóintézetekben lévő tudás piacra vitele jelenti.” – hangsúlyozta Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára, aki hozzátette: az egyetemek, kutatóintézetek és a gazdaság összekapcsolása a Neumann János Program egyik fő célkitűzése.



Célzott, támogató pályázatokat hirdet meg a Nemzeti Kutatási, fejlesztési és Innovációs Hivatal. Kiss Ádám, az NKFIH elnöke kiemelte, hogy 2030-ra szeretnék megduplázni az újonnan bejelentett magyar szabadalmak számát. Az októberben zárult FÓKUSZ pályázat mellett a most futó Startup Factory, a hamarosan megjelenő Gyorsítósáv és az IPARJOG pályázatok támogatják a hazai ökoszisztémát.

A szakmai eseményen a bevezető előadásokat követően esettanulmányokkal mutatták be a kihívásokat. Prof. Dr. Haidegger Tamás az Egyetemi Kutató és Innovációs Központ főigazgatója kerekasztal beszélgetésben vett részt, Dr. Abrankó-Rideg Nórával a Magyar Kutatási Hálózat IP - részleg vezetőjével, illetve Szilágyi Györggyel, a Tresorit IT-biztonsági startup egyik társalapítójával, ahol a résztvevők ismertették tapasztalataikat a szellemi tulajdon hasznosítása terén.

Az SZTNH számos fejlesztéssel készül a jövőre. Egyetemek és hallgatók részére ingyenes rendezvénysorozatot terveznek, amely az oltalmi formák megismerésében vagy akár ingyenes megszerzésében is támogatja a fiatalokat. Aktív nappali tagozatos hallgatói jogviszony esetében pedig lehetőség nyílik 5 évre is megszerezni a jogokat biztosító oltalmat akár 50 design esetében. Jövőre könnyebb és olcsóbb lesz a szabadalmaztatás – ezt ígéri az SZTNH. A rendezvényt egy kötetlen szakmai tervező-beszélgetés zárta, ahol a legfontosabb hiányosságokat és lehetőségeket vették számba a résztvevők.

Új, IP menedzsment képzési modulok kidolgozása zajlik jelenleg is az Óbudai Egyetemen. A Neumann János Informatikai Kar és az EKIK szakmai koordinációjával megvalósuló programban különböző szinteken képezhetnek majd az IP menedzsmenthez, hasznosításhoz, stratégiához értő szakemberek a jövőben.
Frissítve: 2023.11.06.

Legfrissebb cikkek