Rektori köszöntő
Kedves Elsőéves Hallgató!
Tisztelettel köszöntöm Önt az Óbudai Egyetem új polgárai között. Az Óbudai Egyetem Magyarország egyik legrégebbi és egyben legújabb felsőoktatási intézménye, amely történelmi hagyományai mellett modern széles kínálatú képzést, kutatást és innovációt valósít meg.
A hallgató az Egyetem legnagyobb értéke. Végzett diplomásaink magas szintű szakmai felkészültsége, emberi tulajdonságai adják Egyetemünk védjegyét, amely hazai és nemzetközi viszonylatban is elismert. Az Egyetem a teljes akadémiai program lehetőségét kínálja az érdeklődő hallgatói számára a felsőoktatási szakképzéstől az alap- és mesterképzésen, a szakirányú továbbképzési szakokon át, egészen az akkreditált doktori iskolákig.
Hallgatóinknak lehetősége van részt venni duális és kooperatív képzésben, a tudományos diákköri munkában, külföldi tanulmányutakon és részképzésben, tanulmányi versenyeken és konferenciákon. Kiváló hallgatóink többféle ösztöndíjban, támogatásban részesülhetnek. A Hallgatói Önkormányzat szervezésében támogatásra, színes és vidám hallgatói életre számíthatnak.
Az Óbudai Egyetem székhelye Budapesten van, de a négy budapesti telephelyen kívül a székesfehérvári, salgótarjáni és nyírbátori telephelyekkel együtt összesen több mint hetvenezer négyzetméter alapterületen 762 oktató és kutató 13388 hallgatóval folytatja az oktatási és kutatási tevékenységét.
![](https://uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2021/02/qr1.png)
![](https://uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2021/02/qr2.png)
Tanulmányaihoz és szakmai karrierjének építéséhez kitartó munkát, sok sikert és jó egészséget kívánok!
Budapest, 2021.02.03.
Prof. Dr. Kovács Levente rektor
Óbudai Egyetem