Könnyűzenei klasszikusok és komolyzenei világ találkozása az Egyetem Zenén
Folytatódott az Egyetem Zene programsorozat a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány szervezésében.
Meggyőződésünk, hogy az ilyen alkalmak tovább erősítik egyetemünk szellemiségét, és hozzájárulnak ahhoz, hogy hallgatóink és munkatársaink egyaránt megtapasztalhassák a művészet és a tudomány harmonikus egymásra találását – hangsúlyozta Prof. Dr. Kovács Levente, egyetemünk rektora a nagy érdeklődés mellett megtartott koncert kapcsán.
A MOM Kulturális Központban tartott est folyamán Jónás Andrea, Fehér Adrienn és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészei káprázatos műsort adtak.
A koncert több volt puszta kulturális eseménynél. Emlékeztetett arra is, milyen fontos időről időre tudatosan kilépni az olykor monoton hétköznapokból. A zenei feltöltődés nem csupán örömet adott, hanem új perspektívát nyitott az életünkre, munkánkra, kreatív energiáinkra és közösségünkre.