Az év utolsó INNOMEET-je „találkozott” a DEMOLA Mid-Eventtel
Egyszerre zajlott a DEMOLA őszi fordulójának Mid-Eventje és az InnoMeet rendezvénysorozat 11. állomása november végén. A két program együttesen hozott létre egy kreatív és rendkívül gyakorlatias innovációs közeget, ahol hallgatók, kutatók, startupok és ipari szereplők találkoztak, ezúttal nem csak hallgatni, hanem valódi párbeszédet folytatni és tanulni egymástól.
A pitch-fair programrészben a csapatok saját standjaiknál fogadták az érdeklődő partnereket. Itt nem a színpadi szereplésé volt a főszerep, hanem a közvetlen, őszinte, szakmai beszélgetéseké. A cél a koncepciók valós piaci visszajelzésekkel történő validálása volt: hogy a további munka már kizárólag olyan irányokba menjen, amelyek valódi értéket teremtenek vállalatok és a társadalom számára.
Idén először a pitch-fair az INNOMEET XI. résztvevői számára is megnyílt, akik aktívan betekintést kaptak a csapatok munkájába, kérdezhettek, visszajelezhettek, és a csapatok fejlődését jelentősen segítő, autentikus szakmai nézőpontokat adtak. INNOMEET XI.: nagyvállalatok és startupok – találkozási pont az eltérő tempók és kultúrák között. Az este témája a nagyvállalatok és startupok együttműködésének mechanizmusa volt. Két különösen inspiráló előadás került terítékre: Baiba Rozenberga (MBH FintechLab) a nagyvállalat–startup viszonyrendszert „az elefánt és a hangya” metaforáján keresztül mutatta be, rámutatva a működési logikák különbségeire és felvillantva a sikeres együttműködés kulisszatitkait.
Kátay Zoltán (Initium Zrt.) az Initium Nexus programot ismertette, amely új modellt kínál az innovációs kockázatok csökkentésére, valamint hidat épít az egyetemi kutatás-fejlesztés és az ipari szereplők között. A két előadás kiváló keretet adott a DEMOLA pitch-fair világához: megmutatta, milyen kihívások és lehetőségek várják azokat a koncepciókat, amelyek a hallgatói asztaloktól eljutnak az üzleti gyakorlatig.
A DEMOLA továbbra is a nyílt innováció egyik legizgalmasabb platformja: a hallgatói csapatok valódi, gyakorlati problémákon dolgoznak, vállalati partnerekkel, gyors prototipizálással és folyamatos validációval. A most bemutatott projektek már most látványos fejlődést mutatnak – kíváncsian várjuk, milyen formát öltenek a végső prezentációig.
Eközben az INNOMEET rendezvénysorozat biztosítja azt a szakmai és közösségi teret, ahol ezek a kezdeményezések találkozhatnak a kutatókkal, ipari szereplőkkel, startupokkal és minden nyitott érdeklődővel. A cél ugyanaz minden alkalommal: élő párbeszédet teremteni tudomány és üzlet között, és valódi együttműködéseket indítani el.