Új Korszak az Orvostechnikában: átadták az ÓE MedTech Központját
Oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs platformként szolgál a napokban egyetemünkön átadott MedTech Labor, amely mérföldkőnek számít az egyetemi, ipari és egészségügyi innovációk területén.
Az Óbudai Egyetem MedTech Laborjának megnyitója jól érzékeltette azt a szakmai ambíciót, amely az egyetem egészségügyi technológiai törekvéseit átfogó koncepcióba rendezi. A labor a MedTech koncepció alapköve: célja az eszközintenzív, innováció-vezérelt orvostechnikai egyetemi kutatások összefogása, valamint egy olyan vállalati közösség építése, amely a Zsámbéki Tudományos és Innovációs Park (ZSTIP) szellemiségéhez illeszkedve köti össze a fejlesztőket, forgalmazókat, tanúsítókat, egyetemi szereplőket és az egészségügyi intézményi szakembereket. A közösségmenedzsment fontos eleme a jövőben a közös pályázatok előkészítése, innovációs és fejlesztési projektek támogatása, illetve a partnerek szolgáltatásainak piacra juttatása.
A labor az Egyetemi Kutató és Innovációs Központ (EKIK) Neumann János Informatikai Karra kihelyezett kutatóhelyeként működik, mint MedTech Innovációs és Oktató Központ, egyúttal a ZSTIP MedTech pilot helyszíneként is funkcionál. A MedTech Központ hármas küldetést vállal: oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs bázis egyszerre. Az oktatásban tanfolyamokkal és gyakorlati képzésekkel segíti a MedTech terület iránt érdeklődő hallgatókat és szakembereket. A kutatás-fejlesztési oldal célja, hogy a labor működése minél közelebb álljon egy valós kórházi működéshez, ennek megfelelően itt olyan tesztkörnyezetben zajlik a munka, amely éles intézményi folyamatokat modellez. Az innovációs szerep pedig a ZSTIP későbbi infrastruktúrájának mintázását szolgálja, így a labor valós pilotüzemként ad iránymutatást a park jövőbeli fejlesztéseihez.
A labor felszereltsége a hazai egyetemi szférában egyedülálló. Egyrészt teljes körű egészségügyi informatikai intézményi rendszer (HIS) áll rendelkezésre, valódi - több hazai kórházban is használt - interfészekkel. Másrészt három kiemelt, műszerintenzív egység is helyet kapott: egy modern műtő (OR), intenzív osztály (ICU) és gyermekintenzív egység (PIC). Ezekben műtéti ágytól és kamerarendszertől kezdve a lélegeztetést támogató eszközökön át a szimulátor bábukig, inkubátorokig és kékfény terápiás rendszerekig minden megtalálható. A megnyitó világossá tette: a labor nem pusztán infrastruktúra, hanem olyan szakmai találkozópont, ahol az egyetem, az ipar és az egészségügyi szereplők együtt alakíthatják a jövő MedTech megoldásait.
A MedTech Labor megvalósítását támogatta a Rudolf Kálmán Óbudai Egyetemért Alapítvány, a Pénzügyminisztérium, az Országos Kórházi Főigazgatóság, a MEDICOR Elektronika Zrt., a Hospitaly Kft. és az Endoplus Kft.