OTDK70 emlékkitűző egyetemünk témavezetőinek, támogatóinak

Az Óbudai Egyetem rektora, Prof. Dr. Kovács Levente rektor és további 8 munkatársa is a kitüntetettek között volt azon az ünnepségen, amelyet az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) alapításának 70. évfordulója alkalmából rendeztek a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen.

A díjat olyan felsőoktatási vezetők, oktatók és kutatók vehették át, akik hosszú évek óta elkötelezetten támogatják a tudományos diákköri hallgatókat és a TDK-tevékenység, a világon egyedülálló felsőoktatási tehetséggondozási forma értékeinek megőrzéséhez és fejlesztéséhez.

Az elismerés által is megerősítve látom azt a közös munkát és elköteleződést, amelyet az egyetemi tehetséggondozás terén végzünk – hangsúlyozta Prof. Dr. Kovács Levente. Hozzátette: - Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia a tehetséges, törekvő hallgatók, elhivatott oktatók, kutatók és szervezők közössége. Egy olyan értékalapú műhely, amely nemzedékeknek mutat példát. A TDK egy olyan szolgálat, amit a jövő érdekében érdemes megcselekedni, hiszen nincs innováció tehetség nélkül, innováció nélkül pedig nincs magyar jövő.”



Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) Elnöksége által alapított, idén egyszeri alkalommal odaítélt OTDK70 Kitűzővel egyetemünk 9 témavezetőjének, a szervezőjének és a támogatójának munkáját ismerték el:

Prof. Dr. Kovács Levente rektor,

Dr. Borbély Endre főiskolai docens,

Dr. Kertész Gábor egyetemi docens, dékánhelyettes,

Lamár Krisztián egyetemi adjunktus,

Prof. Dr. Maior Enikő oktató, oktatási rektorhelyettes,

Prof. Dr. Réger Mihály egyetemi tanár,

Prof. Dr. Szénási Sándor egyetemi tanár,

Prof. Dr. Vámossy Zoltán egyetemi tanár

Dr. Szabó István, a Tehetséggondozási Iroda vezetője
Frissítve: 2025.10.08.

Legfrissebb cikkek