Innovatív ötletek záporoztak a Startup Challenge-n

Középiskolás diákok mutathatták be innovatív vállalkozási ötleteiket a Startup Challenge versenyen, melyet a Köznevelési Iroda és az Obuda Uni Venture Capital közösen szervezett a napokban.

A verseny döntőjét Beleznay Tamás, az egyetem beiskolázásért felelős rektori tanácsadója nyitotta meg. A diákcsapatok számos kreatív és ígéretes ötlettel érkeztek, így az OUVC szakmai zsűrijének, Várhelyi Vesznának és Herman Szebasztiánnak nem volt könnyű dolga az értékelésnél.



A legjobb három helyezett mellett különdíjakat is kiosztottak a legkiemelkedőbb megoldások elismeréseként. Az első helyet a Karcagi SZC Mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium, Technikum és Kollégium diákjai szerezték meg a KÉK KÖNYV című projektjükkel. Utóbbi egy interaktív segédanyag, amely autista gyermekek számára teszi könnyebben és nyugodtabban kezelhetővé a fogorvosi vizsgálatokat.

A nagy érdeklődésre és a résztvevők lelkesedésére való tekintettel a szervezők a szeptemberi félévben újabb versenyt terveznek, hogy még több diák próbálhassa ki magát a vállalkozói világban.
Frissítve: 2025.06.13.

Legfrissebb cikkek