Uniós nagykövetek és magyar egyetemek fóruma
Az Óbudai Egyetem adott otthont annak a találkozónak, amelyen az Európai Unió budapesti nagykövetei egyeztettek a megújult magyar egyetemek vezetőivel. A rendezvény célja az volt, hogy párbeszédet kezdeményezzen az egyetemek átalakulásának tapasztalatairól, eredményeiről és kihívásairól.
A találkozón hét egyetem – köztük az Óbudai Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem, a Széchenyi István Egyetem (Győr), a Miskolci Egyetem és az Állatorvostudományi Egyetem – rektorai, oktatói, kutatói és hallgatói vettek részt. A program két kerekasztal-beszélgetésből állt: az elsőben az intézményvezetők osztották meg nézeteiket, míg a másodikban hallgatók, oktatók és kutatók szólaltak meg.
A rendezvény lehetőséget teremtett a résztvevők számára, hogy közvetlenül osszák meg tapasztalataikat és javaslataikat az európai diplomatákkal, elősegítve ezzel a kölcsönös megértést és az együttműködés erősítését.