Közös Felsőoktatási jövőkép kínai egyetemekkel
Több magas szintű kínai delegáció is érkezett az Óbudai Egyetemre ebben a hónapban. A látogatások az intézmények közötti tudományos kapcsolatok megerősítését és bővítését szolgálta.
Dr. Sugár Viktória, fenntarthatóságért és stratégiai fejlesztésért felelős rektorhelyettes megerősítette az egyetem elkötelezettségét az érdemi nemzetközi kutatási szövetségek kialakítása mellett, különösen az ipari és gazdasági területeken. Elhangzott, hogy a Kínai-Magyar Felsőoktatási Együttműködési Testületet (CHB) átfogó beszámolót készített a 2024–2025-ös tevékenységükről. A legnagyobb kínai-magyar felsőoktatási együttműködési platformként a CHB jelenleg több mint 57 kínai egyetemet köt össze, és elősegíti a hallgatói mobilitás és az intézményi láthatóság növelését a két nemzet között. Kiemelték többek közt az iStudy platform szerepét, amely 2003 óta népszerűsíti a magyar tanulási lehetőségeket Kínában. A múlt évben több mint 800 diákot küldtek Magyarországra. A cél az, hogy ez a szám 2027-re 1,200 fölé emelkedjen. A találkozón öt partnerintézmény képviselői mutatták be tudományos erősségeit, nemzetközi céljait és jövőbeli együttműködési lehetőségeit.
További részletek az angol nyelvű oldalon:
Kapcsolatok erősítése a Kína-Magyarország Felsőoktatási Együttműködési Testületen keresztül - OU
Új Távlatok a Chongqing Egyetemmel
Prof. Dr. Galambos Péter, innovációs rektorhelyettes hangsúlyozta: a meglévő alapokra építve az együttműködés új kutatási és oktatási területekre való kiszélesítésének fontosságát. A Chongqing Egyetem (CQU) magas szintű delegációját Lichun Shu professzor, a Chongqing Egyetem párttitkára vezette.
A 2024-ben aláírt egyetértési megállapodással létrehozott partnerség már magában foglalja az oktatók és a hallgatók közös cseréjét, az együttműködési projektpályázatokat, a tudományos szemináriumokat és a közös publikációk népszerűsítését. Ennek keretében az egyik legfontosabb kezdeményezés a Chongqing–Magyarország Belt and Road Joint Laboratory, valamint a Prof. Dr. Rudas Imre, IEEE Life Fellow és IFSA Fellow részvételével zajló Expert Exchange Project.
A kínai delegáció tagjai előadásaikban kiemelték a Chongqing Egyetem erősségeit a robotika, a mérnöki tudományok és a nemzetközi partnerségek terén. Dr. Lukács Judit, a Bánki Donát Gépész- és Biztonságtechnikai Kar adjunktusa és Prof. Dr. Szabolcsi Róbert, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Elektronikai és Kommunikációs Rendszerek Intézetének egyetemi tanára betekintést nyújtott karaik kutatási és oktatási tevékenységébe.
További részlet honlapunk angol nyelvű oldalán: A Chongqing Egyetem delegációja meglátogatja az Óbudai Egyetemet, hogy megerősítse tudományos kapcsolatait - OU
Tudományos kapcsolatok épülnek a Shanghai Egyetemmel
Prof. Dr. Galambos Péter, innovációért felelős rektorhelyettes a Shanghai Egyetem delegációját fogadva hangsúlyozta: az Óbudai Egyetem kiemelt kutatási területei között szerepel az orvosi informatika, amely ígéretes alapot jelent a jövőbeli együttműködéshez. Bemutatta az egyetem versenyképességét erősítő Obuda Uni Venture Capitalt, valamint kiemelte a Pannónia program és más mobilitási lehetőségek közös kiaknázásának lehetőségét.
Együttműködést javasolt az IEEE konferenciák szervezésében, valamint felhívta a figyelmet az Óbudai Egyetem szakmai folyóiratában való publikációs lehetőségekre is.
Prof. Xuemei Yu, a Shanghai Egyetem rektorhelyettese ismertette az intézmény főbb programjait, kiemelve a kínai kormány által támogatott Double First Class kezdeményezést, amely jelentős forrásokat biztosít a kiválósági egyetemek és képzések fejlesztéséhez – köztük az ő intézményük számára is.
Újabb híd épül: együttműködés a Shandong Jiaotong Egyetemmel
Prof. Dr. Galambos Péter a Shandong Jiaotong Egyetem képviselőivel folytatott megbeszélésen hangsúlyozta: az Óbudai Egyetem nyitott kínai hallgatók fogadására, és örömmel veszi az együttműködés elmélyítését. Kiemelte, hogy a "professor to professor" kapcsolatok alapozzák meg a kölcsönös bizalmat, ezért a jövőben mindkét fél rendszeresen látogatni kívánja egymás tudományos konferenciáit.
Jiang Huaping professzor a Shandong Jiaotong Egyetem részéről bemutatta az intézmény digitális képzési lehetőségeit, melyekhez távoli eléréssel is csatlakozhatnak a hallgatók. Továbbá felvetette a kínai vállalatokkal való együttműködések kapcsán az interkulturális nevelés szerepének erősítését az egyetemi tanrendben.