Szinyeis diákok a világ élvonalában – Nyolc tanuló jutott be a GENIUS Olympiad döntőjébe

Az Óbudai Egyetem fenntartásában működő Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai kiemelkedő nemzetközi sikert értek el: nyolc tanuló, négy természettudományos projekttel jutott be a rangos GENIUS Olympiad 2025 nemzetközi döntőjébe.

A diákok projektjei a természettudományos kategóriában versenyeznek, és a döntő során lehetőségük lesz bemutatni munkáikat a nemzetközi zsűri és közönség előtt. A részvétel költségeit az Óbudai Egyetem és a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány biztosítja.



A fiatal tehetségeknek Dr. Cser-Palkovics András, az alapítvány elnöke és Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora gratulált. Egyúttal elismerésüket fejezték ki felkészítő tanáraiknak, dr. Neizer Zitának, a Szinyei Gimnázium igazgatójának és Hornyák Gábornak támogatásukért, amellyel a fiatalokat hozzásegítették a kiemelkedő eredményhez.



A megmérettetést június 9. és 13. között rendezik meg az amerikai Rochester Institute of Technology (RIT) kampuszán, New York államban. A diákok teljesítménye azért is kiemelkedő, mivel 1698 projekt közül 498-at, azaz csak a pályamunkák egyharmadát tartotta érdemesnek a zsűri a döntőn való részvételre.



A döntőbe jutott tanulóink névsora: Győri-Dani Benedek, Kecse Márk András, Mikus Fanni, Printz Zsófia Anna, Rivas-Tury Viktor, Szalai Dániel Ákos, Veliczky Boglárka, Zhu Chengtao.

A nemzetközi középiskolai projektverseny a környezetvédelmi problémákra és azok megoldásaira fókuszál. (A versenyt a Terra Science and Education szervezi.) A GENIUS Olympiad nem csupán verseny, hanem egyben kulturális és tudományos csereprogram is, amely lehetőséget nyújt a diákoknak, hogy kapcsolatokat építsenek más országok tehetséges fiataljaival, és megismerjék a legújabb környezetvédelmi innovációkat. Az olimpia résztvevői megoldásokat keresnek a társadalommal és a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra, a társadalmat érintő környezeti változásokra, valamint a társadalmi igazságosság elérése érdekében.
Frissítve: 2025.05.26.

Legfrissebb cikkek