Mesterséges intelligencia kurzus indult
Az Óbudai Egyetem új kiválósági professzora, az intelligens rendszerek, az automatizálás és az összetett rendszerek világszerte elismert kutatója, a Kínai Tudományos Akadémia Automatizálási Intézetének vezető kutatója és több kutatóközpontjának alapító igazgatója, Prof. Fei-Yue Wang vezetésével és az új Decentralizált Párhuzamos Intelligencia Kutatóközpont munkatársai részvételével új mesterséges intelligencia kurzus indul az Óbudai Egyetemen.
Az Egyetemi Kutató és Innovációs Központ koordinálásával a kurzust a Neumann János Informatikai Karunk és az Innováció Menedzsment Doktori Iskola hirdette meg.
Az mester- és doktorandusz hallgatók által is felvehető kurzuson neves külföldi egyetemek hallgatóival közös projekteken, virtuális csoportokban dolgoznak majd hallgatóink, valamint kétszer egy hét intenzív oktatásban részesülnek.
A kurzus a diákközpontú tanulás elvét követve nagy nyelvi modellek alkalmazására fókuszál, a hallgatók és oktatók együttműködésén alapul, és célja, hogy a kurzuson elsajátított új ismeretekre építve saját kutatási eredményeiket publikálják a hallgatók.
Prof. Fei-Yue Wang akadémiai pályafutása során az Arizónai Egyetemen és több vezető kínai egyetemen szerzett több évtizedes kutatói és oktatói tapasztalatot, és húsz éven keresztül a NASA kutatója volt. Wang professzor kutatási területei közé tartozik az intelligens vezérlés és a kiber-fizikai-társadalmi rendszerek, valamint a párhuzamos intelligencia, mely területek fejlődéséhez jelentős mértékben hozzájárult. Publikációit több, mint 112.000-szer idézték, H-indexe 143. Tudományos munkásságáért a kínai állam és számos nemzetközi szakmai szervezet elismerését vehette át, többek között az IEEE Systems, Man, and Cybernetics Society Wiener Norbert díját „az intelligens vezérlés és irányítás komplex rendszerekre vonatkozó elméletéhez és alkalmazásához való alapvető hozzájárulásáért és innovációjáért”.
Az IEEE, ACM, és más szakmai szervezetekben nemzetközi és hazai vezető szerepet töltött be. Egyetemi oktatóként számtalan PhD hallgatót mentorált, nemzetközi kutatási együttműködést épített ki, és jelentős tudományos projekteket hozott létre. Innovációval, mentorálással és víziójával folyamatosan alakítja az intelligens rendszerek kutatásának és gyakorlati alkalmazásainak jövőjét.