Zenegyűlölő helyett zenerajongó közönség az Egyetem Zenén

Az Egyetem Zene programsorozat idei utolsó estjén a Danubia Zenekar, Hámori Máté karmester és Janklovics Péter stand-up "komédiás" a Zenegyűlölő 1.0 című előadásuk során bebizonyították: egy komolyzenei koncerten is lehet sírva nevetni, felhőtlenül szórakozni. Idei utolsó állomásához érkezett a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány programsorozata.

Az esten a klasszikus zene legismertebb művei csendültek fel. Mozart "Figaro házassága", Strauss "A denevér" nyitánya, Beethoven VII. szimfóniája, Bizet "Carmen", Di Capua, sole mio" és Rossini: "A tolvaj szarka című darabjaiból hallhatott részleteket a közönség.



Prof. Dr. Kovács Levente rektor köszöntőjében felidézte az egyetem nemrégiben díszdoktorrá avatott professzora, az MTA elnöke, Freund Tamás kutatási eredményeiről szóló előadását, melyben a zene emberi agyra gyakorolt jótékony hatásairól számolt be.



Molnár Attila, a szervező, Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány főigazgatója elmondta: idén hatodik alkalommal tartották meg az Egyetem Zene programját, melynek folytatását tervezik. Célja elsősorban továbbra is a komolyzene népszerűsítése lesz a hallgatók körében.

Frissítve: 2024.12.04.

Legfrissebb cikkek