A klasszikus zene és a népi muzsika találkozott az EgyetemZenén

"Semmi komoly" nem történt, csak a bőrünk alá kúszott és a hideg is kirázta a hallgatóságot attól a katartikus zenei élménytől, amelyet a Danubia Zenekar, valamint Pál István (Szalonna) és bandája adott át a közönségnek az EgyetemZene soron következő, októberi programjában. Az előadássorozatnak ezúttal az Óbudai Kulturális Központ adott otthont.

A résztvevőket Molnár Attila, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány főigazgatója köszöntötte.



Elmondta: „lassan hagyománnyá válik az EgyetemZene programja. Szemmel láthatóan egyre több hallgató érdeklődik a program iránt.” Reményét fejezte ki, hogy a koncertsorozat mind népszerűbbé válik és eléri célját: a minőségi klasszikus zene népszerűsítését, elsősorban körükben.



A „Semmi komoly” címmel megtartott előadás során Hámori Máté, a Danubia Zenekar vezetője azt fejtegette, van-e átjárás a műfajok közt? Beszédbe elegyedhet egymással Bach hegedűversenye és Pál István Szalonna kalotaszegi tánca?



Kifejtette: „Bach művének második tétele, az Air már jól ismert dallam. Mindenkinek ott cseng a fülében a lépdelő basszus felett ívelő gyönyörű dallam. Megdöbbentő, hogy ott is rálelünk erre a lépdelés feletti szabad éneklésre a maga különleges díszítéseivel, ahol valami egészen mást várnánk – a hangszeres magyar népzenében. Meglepő hasonlóságok, gyönyörű különbségek – ez vár arra, aki Bach D-dúr szvitjét nemcsak eredeti formájában, de Pál István Szalonna és bandájának népzenei reflexióival hallja.”



A közönség valódi örömzenélés szem és fültanújává válhatott. A muzsikusok nem csak zenével „válaszoltak” egymás játékára: elismerő mosollyal és helyben táncoló talpakkal.



Az érdeklődőket táncházzal várták a koncert után.

Legközelebb a Danubia Zenekar „A zenegyűlölő 1.0” című előadását tekintheti meg a közönség Janklovics Péter humorista közreműködésével december 3-án (kedden) 19 órai kezdettel a MOM Kulturális Központban (1124 Budapest, Csörsz u. 18.). (Regisztrációs link hamarosan.)

 
Frissítve: 2024.10.15.

Legfrissebb cikkek