Több ezer érdeklődő kereste fel egyetemünket a Kutatók Éjszakáján

Az Óbudai Egyetem rekordszámú, közel 4000 érdeklődő részvételével tartotta meg Európa és Magyarország egyik legnépszerűbb tudományos rendezvényét, a Kutatók Éjszakáját, ahol a látogatók bepillantást nyerhettek a legfrissebb tudományos kutatásokba és felfedezésekbe szeptember 27-én. A szervezők érdekes, izgalmas programokon keresztül mutatták be a műszaki tudományok sokszínű világát.



Versenyautó szimulátorral, kísérletekkel, interaktív játékokkal, inspiráló előadásokkal, mesterséges intelligencia-bemutatókkal készült az Óbudai Egyetem minden korosztály számára az intézmény hét karán, kutató- és képzési központjában Budapesten, Székesfehérváron és Salgótarjánban – mondta el Prof. Dr. Galambos Péter, innovációért felelős rektorhelyettes.



Hozzátette: az egyetem rekordszámú, több mint 250 programmal várta az érdeklődőket, a virtuális- és kiterjesztett valóság bemutatóktól kezdve a megújuló energiát hasznosító járműveken át a robotika témaköréig, rendkívül széles spektrumot felölelve. „Társadalmi szerepvállalásunk részeként is fontosnak tartjuk, hogy felkeltsük a fiatal korosztály, köztük a gyermekek érdeklődését a műszaki-kutatói pálya iránt. Ez az esemény remek alkalmat kínált minderre.”



Kutató-fürkésző szempárban, lelkes érdeklődőkben nem volt hiány egyik karunkon, képzési helyünkön és kutatóközpontunkban sem. Óvodások, kisiskolások és szüleik, diákcsoportok látogattak el a látványos bemutatókra, előadásokra. Sok egyéb mellett találkozhattak humanoid robotokkal, amelyek képesek beszélgetni, táncolni és különböző feladatokat elvégezni, kipróbálhatták a sebészrobotot működés közben és irányíthatták az egyetem robotkutyáját is. Az érdeklődők bepillantást nyerhettek abba is, miként használják a mesterséges intelligenciát a mindennapi élet különböző területein, például az egészségügyben vagy az iparban. Kipróbálhatták a vakok és gyengén-látók számára kifejlesztett, Ariadné névre keresztelt elektronikus vakvezető rendszert is. De mindez csak néhány a két és félszáz programból:



Az Egyetemi Kutató és Innovációs Központ (EKIK) Bejczy Antal iRobottechnikai Központjában (BARK) kicsik és nagyok megismerkedhetnek az intelligens robottechnika legújabb irányaival, különös tekintettel az egészségügy kihívásai által motivált fejlesztésekre



Az Alba Regia Karon a látogatók bővebb információhoz juthattak arról, miként kapcsolódik a műholdas fejlesztésekhez a kar kutatóinak munkája, kerekasztalbeszélgetés során megtudhatták, mit jelentett az olimpián való részvétel a fiatal sportolóinknak és bebújhattak egy retró játékkuckóba is



A Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Karon látványos villanygenerálás, a járműlabor csodái, robbantási kísérlet bemutató fogadta az érdeklődőket



A Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karon sok egyéb program mellett a látogatók betekinthetnek a Mozdony Kertben kiállított V43-as mozdony belsejébe. Megnézhették és ki is próbálhatták a vezetőállást, napelemekkel, a tisztán elektromos-, valamint a hibrid hajtásrendszerrel és különleges hidrogénhajtással is találkozhattak, megnézhették, miként működik egy robot lámpa



A Keleti Károly Gazdasági Karon „reklámfaloda”, coaching és a kriptovaluták témakörét felölelő előadásokat tartottak



A Neumann János Informatikai Karon többek közt mozgóautós szimulátorral, VR-szemüveggel játszható csocsóasztallal, az internetbiztonságról szóló előadásokkal várták az érdeklődőket



A Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karon tudományos szabadulószobával, a mikroorganizmusokról szóló foglalkozással, kreatív divattervező műhellyel készültek



Az Ybl Miklós Építéstudományi Karon könnyed és tudományos előadásokat tartottak



 A Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhelyen VR-szemüveg és 3D-nyomtatás bemutatóval, az elektronika alapjairól szóló foglalkozásokkal várták az érdeklődőket (a képzési központban készült kép forrása: NOOL.hu)
Frissítve: 2024.10.01.

Legfrissebb cikkek