Ünnepi szenátusi üléssel kezdődött az új rektori ciklus

Július 15-ével újabb öt évre kapott rektori megbízást Prof. Dr. Kovács Levente. Ez alkalomból az Óbudai Egyetem szenátusa a Műcsarnokban tartotta ünnepi ülését, ahol az intézmény előtt álló feladatok felvázolását követően a rektor bemutatta új helyetteseit, illetve vezetői megbízólevelek átadására is sor került.

Az Óbudai Egyetem elmúlt öt évében elért eredményeket kell megerősítenünk a következő fél évtizedben – jelentette ki Prof. Dr. Kovács Levente a Szenátus ünnepi ülésén. Mint mondta: az egyik legfontosabb feladat, az egyetem befektetői szemléletének erősítése, amelynek a hozzánk csatlakozott középiskolai oktatástól kezdődően át kell hatnia az alap- a mester- és a doktori képzéseket. Mindezt olyan pályázati és ösztöndíjrendszer egészítheti ki, amely ötleteik megvalósítására ösztönzi a hallgatókat.



Az ülésen Prof. Dr. Kovács Levente bemutatta július 15-étől kinevezett rektorhelyetteseket is. Elmondta, hogy olyan szervezeti struktúra kialakítása volt a cél, amellyel a rektori stratégiában megfogalmazott kitűzéseket a leghatékonyabban lehet végrehajtani. Prof. Dr. Molnár András informatikáért és minőségbiztosításért, Prof. Dr. Maior Enikő az oktatási ügyekért, Dr. Sugár Viktória fenntarthatóságért és kiemelt beruházásokért felelős, Prof. Dr. Gulácsi László tudományos ügyekért, míg Prof. Dr. Galambos Péter innovációért felelős rektorhelyettesi feladatokat lát el a jövőben.

Frissítve: 2024.07.16.

Legfrissebb cikkek