Újabb nemzetközi hírű kutató az Óbudai Egyetem kötelékében

Az idén harmadik alkalommal meghirdetett Kiválósági Program felhívására ezúttal is többszörös volt a túljelentkezés – tájékoztatott Prof. Dr. Kovács Levente rektor. Jelentős sikerként könyvelhetjük el, hogy a Distinguished Professor of Obuda University pályázat keretében olyan nemzetközileg is elismert professzor csatlakozott az Óbudai Egyetem csapatához, akit a tudományos világ a saját szakterületén a legjobbak között tart számon. A 2024. évi Distinguished Professzor pályázaton három kategóriájában négy nyertest hirdettek.

Kiválósági Professzor

C. L. Philip Chen, Ph.D., Ir. (h-index:115 hivatkozások száma: 58 527) a Dél-kínai Technológiai Egyetem (SCUT) számítógép-tudomány és Mérnöki Kar professzora. (Előtte dékánja.) Kutatásai széles körben elismertek az információs technológia és az adatfeldolgozás terén. Tapasztalata és tudása révén számos nemzetközi konferencián és workshopon adott elő, hozzájárulva a tudományos közösség fejlődéséhez. Egyetemi oktatóként kiemelkedő szerepet játszik hallgatói szakmai fejlődésében, kutatói tevékenységének eredményei széles körben elismerést arattak. 23 évig két amerikai egyetem oktatója volt az Egyesült Államokban. Jelenleg 56 magasan idézett publikációja szerepel a WoS Clarivas listáján. Többek között a Systems, Man, and Cybernetics elnöke is volt.

Immár tehát hatfősre nőtt az Óbudai Egyetem Kiválósági Professzori köre: 2022-ben Andrea De Gaetano professzor, az olaszországi Nemzeti Kutatási Központ Biomedikai Kutatási és Innovációs Intézetének (CNR IRIB) igazgatója, Seyedali Mirjalili professzor, az ausztráliai Torrens Egyetem Mesterséges Intelligencia Kutatási és Optimalizálási Központ alapító igazgatója, valamint Amir H Gandomi, az ausztrál Sidney-i Műszaki Egyetem professzora, 2023-ban pedig Prof. Dr. Peng Shi alkalmazott matematikaprofesszor, az ausztráliai University of Adelaide professzora, valamint Prof. Dr. Habib Zaidi a svájci Geneva University orvosi fizikusa, az orvosi képalkotás elismert kutatója csatlakozott a programhoz.

A jelentős nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkező kutatók amellett, hogy saját szakterületükön világszerte a legjobbak között jegyzettek, fontos feladatuknak tartják módszereik átültetését, illetve minél több hallgató és fiatal kutató bekapcsolását a tudományos tevékenységébe.

A Megalapozó kutatópályázat nyertesei (Consolidator Researcher)



Prof. Dr. Galambos Péter (h-index: 22 hivatkozások:1795

2017 óta a Bejczy Antal iRobottechnikai Központ igazgatójaként a kiberfizikai rendszerszemléletet és a fejlett mesterséges intelligencia módszerek újszerű alkalmazási kérdéseivel foglalkozik a robotika és az intelligens mérnöki renszerek területén. Kutatócsoportja kiemelkedő eredményeket ért el a kutatási eredmények ipari alkalmazásokba történő átültetése területén, ezzel előmozdítva az Óbudai Egyetem piaci K+F aktivitását. Galambos Péter 2021-ben elnyerte a Magyar Tudományos Akadémi Bolyai János kutatási ösztöndíját, munkásságát 2022-ben Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el. Az Óbudai Egyetem Megalapozó Kutatójaként a megtestesült mesterséges intelligencia (Embodied AI) is a digitális iker technológiák szinergiáit állítja valós alkalmazások szolgálatába négyéves kutatási programja keretében.



Prof. Jozsef Kövecses (h-index: 27 hivatkozások száma: 2357) a McGill Egyetem Gépészmérnöki Tanszékének és a CIM Alkalmazott Dinamikai Csoportjának igazgatója. 2000 és 2001 között a kanadai bramptoni MD Robotics munkatársa volt, majd 2003-ig a Kanadai Űrügynökség dinamikával foglalkozó kutatója. Jelenleg a kanadai montréali McGill Egyetem professzora, ahol az Intelligens Gépek Központjával is kapcsolatban áll. Számos közleménye jelent meg vezető folyóiratokban. Kutatási területe a dinamika, az irányítás, a robotika és a mechatronika. Dr. Kövecses az IEEE és az ASME tagja. Publikációi rangos folyóiratokban és konferenciákon jelentek: 90 folyóirat- és több mint 200 konferencia-közleményt publikált.

A fiatal kiválósági kutatópályázat nyertese (Starting Excellence Researcher)



Dr. Eigner György (h-index: 14 hivatkozások: 816) az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar egyetemi docense elnyert kutatási pályázatában a digitális iker rendszerek fejlesztésére koncentrál egészségügyi applikációkhoz. Kutatása során különös hangsúlyt fektet az intelligens rendszerek és a mesterséges intelligencia alkalmazásaira. Oktatói és projektvezetői munkásságával számos hallgatót segített tudományos pályafutásuk elindításában, és hozzájárult az egyetem nemzetközi hírnevének erősítéséhez.

Előző években Megalapozó Kutató ösztöndíjban részesült Dr. Kristály Sándor, Dr. Szilágyi László, Fiatal Kiválósági Kutató: Dr. Drexler Dániel András, Dr. Mosavi Amir.
Frissítve: 2024.06.26.

Legfrissebb cikkek