Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Paralimpiai Bizottság és az Óbudai Egyetem

A fogyatékossággal élők társadalmi integrációjáról, a területtel kapcsolatos ismeretek kölcsönös bővítéséről, új műszaki megoldások kidolgozásának lehetőségéről, valamint szakmai gyakorlati helyek biztosításáról szóló együttműködési megállapodást írt alá Prof. Dr. Kovács Levente rektor és Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke június 18-án.

- Elkötelezettek vagyunk, a sokszínűség mellett kiemelten fontos számukra az esélyegyenlőség megteremtése, nincs ez másként a sportban sem, amelyre kiemelt stratégiai területként tekintünk – hangsúlyozta Prof. Dr. Kovács Levente, aki hozzátette: sok egyéb intézkedésünk mellett, számos támogatást, külön tanrendet biztosítunk sportoló hallgatóink számára, így a fogyatékkal élő sportolóinknak is. A most kötött megállapodásunk tovább bővíti a lehetőségeket. Sok egyéb mellett magában foglalja, hogy szakmai gyakorlati helyhez jutnak hallgatóink, valamint speciálisan, a parasportolók számára kifejleszthető műszaki megoldásokon is gondolkodunk.


Emlékezetes: az ÓE kötelékében dolgozók közül többen sportolnak versenyszerűen paralimpiai számokban, kiváló eredményekkel. Emberfeletti akaratukat, a munkában és a sportban elért kiváló teljesítményükért külön elismerésben részesültek. Az Óbudai Egyetemet a februári Magyar Parasport Napja Lélekmozgató Programbeszámoló pályázatára beküldött kiemelkedő pályaművéért a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Fogyatékosok Országos Diák-Verseny- és Szabadidősport Szövetsége elismerésben részesítette.

Együttműködésünk túlmutat a sporton – emelte ki Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, aki beszédében utalt arra, fontosnak tartja az egészségesek és a fogyatékkal élők világának közvetlenebb összekapcsolását. „Fogyatékosnak lenni nem jelent egyet azzal, hogy vesztesnek lenni.” Meg kell teremtenünk az egyenlő esélyeket a sport és a tanulás világában egyaránt. A parasportolók számára is fontos, hogy sportpályafutásukat követően piacképes diplomával rendelkezzenek, ebben is közösen támogathatjuk őket – tette hozzá az MPB elnöke.



 
Frissítve: 2024.06.21.

Legfrissebb cikkek