Innovációs elismerés az Óbudai Egyetem szakembereinek

A TOP 100 Media rendezvényén több mint harminc hazai innováció részesült díjban. A digitális, az energetikai és a klíma innovációk kapcsán megszervezett díjátadón a TOP10-es kategóriában ismerték el az Óbudai Egyetem szakemberei által kifejlesztett vakvezető rendszert, az Ariadnét. A díjat Major László, az ÓE Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának címzetes egyetemi docense és Dr. Kutor László, az ÓE Neumann János Informatikai Karának címzetes egyetemi tanára vette át.

A rendezvényen kiemelt fókuszt kaptak a digitális, az energetikai és a klíma innovációk. A fejlesztések számos területről érkeztek, többek között: robottechnológia, mesterséges intelligencia, MedTech, FinTech, űrtechnológia, környezetvédelem, újrahasznosítás és megújuló energia.



A díjakat az energetikai- és a klíma innovációk kapcsán Radván Sándor a TOP 100 Media főszerkesztője, a digitalizációs innovációk esetében pedig Fáykiss Péter, a Magyar Nemzeti Bank digitalizációs igazgatója adta át.

Az Ariadné-találmány lényege, hogy a járófelület alatt egy olyan vezetősávot helyeztek el, amelyet egy speciálisan erre a célra tervezett fehér „okosbot” érzékel, a botban lévő eszköz pedig rezgéssel jelzi a vezetővonal irányát.

A díjazottaknak szívből gratulálunk!

Frissítve: 2024.05.07.

Legfrissebb cikkek