Neumann Jánosra emlékeztek Szabadkán
A Magyar Tudomány Ünnepe kapcsán Neumann Emlékkonferenciát tartottak a tudós születésének 120. évfordulója alkalmából Szabadkán. A rendezvény a Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács, az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kara, az Óbudai Egyetem, a Magyar Fuzzy Társaság, valamint az IEEE Hungary Section közös támogatásával valósulhatott meg november 6-án.
Informatika, játékelmélet, gazdasági matematikai alkalmazások és mesterséges intelligencia – egyebek mellett ezekről a témákról is szó esett a Neumann emlékkonferencián. Takács Márta kifejtette: „A 120 éve született Neumann János a XX. század legnagyobb tudósa volt. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy megemlékezzünk róla, tudománytörténeti előadásokkal, illetve munkássága során elért eredményein alapuló, kollégáinak kutatásait bemutatva.
![](https://uni-obuda.hu/wp-content/uploads/2023/11/2023_11_06_mttk_neumann_emlekkonferencia1.jpg)
Prof. Dr. Rudas Imre, az IEEE Hungary Section korábbi elnöke előadásában többek közt a tudós életútjáról beszélt, arról, hogyan jutott el a budapesti nagypolgári családból az Egyesült Államok és a világ elit tudósainak körébe. További fejezeteket szentelt annak, hogy milyen területeken alkotott maradandót és eredményei milyen hatással voltak a XX. és XXI. század újabb tudományos és gyakorlati fejlesztéseire.
Külön érdekességnek számítottak azok a gondolatok, amelyeket mások fogalmaztak meg Neumann zsenialitásával kapcsolatosan. Az hogy a tudós társaságszerető, de ugyanakkor felelős, az emberiség jövőjéről is mély gondolatokat megfogalmazó ember volt, sok résztvevő számára hatott újdonságként. A professzor úr képekkel, videókkal gazdagított előadásának elemeire napközben több előadó is hivatkozott.
Az Óbudai Egyetem, valamint a Magyar Fuzzy Társaság hosszú múltra visszatekintő kapcsolatot ápol a vajdasági felsőoktatással, amelyet a jövőben is fenn szeretne tartani, emelte ki Laufer Edit, Társaság elnöke. „Örömmel csatlakoztunk Takács Márta kezdeményezéséhez, hogy közösen szervezzük meg a konferenciát. Szervezetünk a Neumann János Számítógéptudományi Társaság Szakosztályaként működünk, így csatlakoztunk a Neumann 120 rendezvénysorozathoz, amelyet a Neumann Társaság az évforduló alkalmából szervezett annak érdekében, hogy a Neumanni örökséget minél szélesebb körrel tudjuk megismertetni.”