Rejtő Sándor születésére emlékeztünk
A tudósra, egyetemi tanárra, anyagtudományi tanszék és labor alapítójára emlékeztek Rejtő Sándor születésének 170. évfordulóján, a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar és a Rejtő Sándor Pro Technológia a Könnyűiparért Alapítvány közös programján.
Az emléknap résztvevői egyebek mellett a Rejtő Sándor nevet viselő iskolák (Óbudai Egyetem, Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kara és a néhai Rejtő Sándor Textilipari Technikum/Szakközépiskola, Győr) és az RSPT Alapítvány múltjáról, jelenéről, céljairól tájékozódhattak.
A rendezvény keretében posztereken, prezentációkon, kiállított tárgyakon mutatták be a korszakot melyben Rejtő Sándor élt, valamint Budapest divatvilágát, régi gyárakat, iparágakat a korabeli események tükrében.
A szakemberek a nap során előadásokat hallgathattak meg többek közt arról, Milyen irányban fejlődhet tovább a száltechnológia.
Rejtő Sándor életéről és munkásságáról Némethné Erdődi Katalin (RSPT Alapítvány), beszélt, „Rejtő Sándor és a mérnöki anyagtudományok” címmel Dr. Molnár Kolos, a Budapesti Műszaki Egyetem Polimertechnika Tanszék egyetemi docense, a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar 50+1 évéről Dr. habil Koltai László, a kar dékánja tartott előadást.
További előadások voltak:
„Hol volt, hol nem volt? Egy 70 évig tartó szakmai képzés sikertörténete (Bandi István hajdani iskolaigazgató, Győri Rejtő S. Textilipari Technikum).
Hogy volt és Hogyan tovább? Rejtő Sándor Alapítvány: múlt, célok lehetőségek (RSPT Alapítvány képviselője).
A résztvevők az emléknap végén megkoszorúzták Rejtő Sándor mellszobrát az egyetem óbudai kampuszának szoborparkjának.