Vizsgadrukk nélkül – öregdiák találkozó a Rejtő Karon
Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karán a Kutatók Éjszakájával egy időben tartották meg az egykori Könnyűipari Műszaki Főiskola öregdiákjainak találkozóját is, amelyen több mint háromszázan vettek részt az egykori hallgatók közül.
A Rejtő Kar aulája helyet adott két koncertnek is, melyekkel a zenészek – köztük Prof. Dr. Felde Imre ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettes és Fehér Botond gazdasági főigazgató – profi muzsikálásukkal tovább fokozták a jó hangulatot az este folyamán.
A koncertek előtt Dr. habil Koltai László a kar dékánja beszédében megköszönte, hogy a régi diákok ilyen szép számmal érkeztek a találkozóra. Az esemény nagyszerű lehetőséget adott arra, hogy az egykori hallgatók ismét találkozhassanak és részesei lehessenek a mostani egyetemi életnek is.
A Kutatók Éjszakájával összevont program nagy sikert aratott a látogatók körében. A rendezvényen több mint 300 érdeklődő vett részt, akik megismerhették a kar kutatóinak és hallgatóinak tudományos munkáját, eredményeit és felidézhették főiskolai és egyetemi éveik legszebb emlékeit.