Pótfelvételi: rekordszámú hallgató jutott be az Óbudai Egyetemre
Akárcsak az általános eljárásban, a pótfelvételi során is kiugróan magas a felvételt nyert hallgatók száma az Óbudai Egyetemen. Idén 514 diák nyert felvételt a pótfelvételi eljárás során a tavalyi 349-hez képest. Alapszakokon közel 40 százalékkal, míg mesterképzésen ötször annyian kezdhetik meg tanulmányaikat sikeres pótfelvételijüknek köszönhetően, mint tavaly. Ez összesen 47 százalékos növekedést jelent – tájékoztatott Prof. Dr. Kovács Levente, az egyetem rektora, aki emlékeztetett: Soha ennyi hallgatót nem vett még fel az egyetem fennállása óta, úgy, hogy tartottuk a minőségi követelményeket.
Az egyetem rektora kiemelte: a mostani, igen rövid eljárás során a pótfelvételi kiemelkedően jó számait növelte, hogy idén nemcsak alap-, de mesterszakokon is lehetett ösztöndíjas képzésekre jelentkezni. – Az igazi, átütő sikert újonnan meghirdetett képzéseink hozták: infrastruktúra-építőmérnöki és sportközgazdász mester-, valamint kiberbiztonsági mérnöki alapképzési formában – húzta alá Prof. Dr. Kovács Levente, aki nagy sikernek tartja, hogy minden képzéstípuson jelentősen nőtt az érdeklődés. A számok nyelvére fordítva: mesterképzésre a tavalyihoz képest ötször annyian, alapszakokon 40 százalékkal többen nyertek felvételt. A felsőoktatási szakképzés számai a múlt évihez képest nem, de az öt évvel ezelőttihez viszonyítva tendenciózusan emelkednek, mostanra a háromszorosára.
Emellett minden képzési területen nőtt a hallgatói létszám, köztük a műszaki, informatikai területeken. Biztatóan alakultak a számok az agrár-, illetve a pedagógusképzés területein is.
A legnépszerűbb szakok a pótfelvételi során alapképzésen a gépészmérnöki BSc, villamosmérnöki BSc, gazdálkodási és menedzsment BSc, a mesterképzések közül a biztonságtechnikai mérnöki MSc, villamosmérnöki MSc, valamint a pótfelvételi eljárásban először meghirdetett két új mesterképzés, az infrastruktúra-építőmérnöki MSc, valamint a sportközgazdász MSc volt.
Az Óbudai Egyetem mindig is nagy hangsúlyt fektetett a gyakorlatorientált képzésre – emelte ki Prof. Dr. Kovács Levente hozzátéve, hogy az intézmény mindent elkövet annak érdekében, hogy a gyorsan változó gazdasági igényekhez igazítsa képzési rendszerét. Idén szeptembertől új tanterv szerint kezdik meg az oktatást, amely kiemelten fókuszál a középiskola és a felsőoktatás eltérő követelményeinek fokozatos összehangolására, valamint a mai digitalizált ipari (Ipar 4.0) trendeknek is megfelel.