Az Óbudai Egyetem nemzetköziesítésének egyik legfontosabb bázisa a Stipendium Hungaricum program
Az idén tíz éves Stipendium Hungaricum (SH) program tapasztalatairól és a jövőre vonatkozó együttműködési lehetőségekről egyeztetett Lengyel Miklós, a Külgazdasági és Külügyminisztérium képzésekért, ösztöndíjprogramokért és tudománydiplomáciáért felelős helyettes államtitkára az Óbudai Egyetemen. A megbeszélésen Prof. Dr. Kovács Levente rektor hangsúlyozta, hogy az SH program meghatározó szerepet tölt be az egyetem nemzetköziesítési stratégiájának megvalósításában.

A jelentkezők földrajzi megoszlása igen változatos, az Óbudai Egyetem ma már több mint 54 országból fogad hallgatókat. Az ÓE valamennyi kara biztosít képzési lehetőségeket a külföldiek számára, az angol nyelvű képzési kínálat évről évre bővül.
Az SH program idén ünnepli létrehozásának 10. évfordulóját. Az elmúlt évek eredményei egyértelműen bizonyítják, hogy az ösztöndíjprogram nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló, hazánk számára fontos célkitűzést szolgáló, kiválósági alapú felsőoktatási program –hangsúlyozta Lengyel Miklós helyettes államtitkár.

Az Óbudai Egyetem rektora is hangsúlyozta, hogy kiemelt feladatnak tekinti az önköltséges hallgatók bevonzását. A felsőoktatási intézmény kiterjedt nemzetközi kapcsolatokat épít, ezzel is hozzájárulva képzései és tudományos kutatásai nemzetközi elismertségének növeléséhez. Idén március 7-én az Óbudai Egyetem a magyar ACPM Kft-vel együttműködésben Kövér László házelnök jelenlétében megnyitotta Tech & Knowledge Hub Hungary elnevezésű irodáját Nairobiban. Az iroda létrehozása kettős célt szolgál: az Óbudai Egyetem külföldi hallgatótoborzási feladatai mellett olyan programok előkészítését kezdi meg, amelyek a kelet-afrikai munkaerőpiaci igények alapján összekapcsolják a képzéseket a piaci szereplőkkel, és ezen keresztül a hiányszakmákra fókuszálva járulnak hozzá a térség képzési rendszerének fejlesztéséhez.
A külföldi hallgatók jelenléte gazdagítja az Óbudai Egyetem életét – számolt be Prof. Dr. Kovács Levente. Létrejött egy nemzetközi közösség, amely interkulturális környezetet teremt mind a külföldi, mind a magyar hallgatók számára. Az oktatók számára kihívást és fejlődési lehetőséget jelent a különböző kultúrákból érkező hallgatók oktatása – fogalmazott a rektor.
