Bitó János évtizedeken átívelő munkásságával meghatározó alakja lett a magyar ipar és felsőoktatás fejlődésének, a hazai és nemzetközi ipari és egyetemi kapcsolatok ápolásának. Halála pótolhatatlan veszteség – nem csak az Óbudai Egyetem számára. Bitó János a klasszikus egyetemi műveltséget sikeresen egyeztette össze és integrálta a fejlődő ipar követelményeivel abban a történelmi időszakban, amelyben számára élni adatott.

Bitó János 1936. július 21-én Szegeden született. Egyetemi tanulmányait a szegedi József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar matematika-fizika szakán folytatta és fejezte be 1958-ban. 1960-ban ugyanitt summa cum laude minősítéssel egyetemi doktori címet szerzett. 1967-ben a műszaki tudomány kandidátusa, 1971-ben pedig a műszaki tudomány doktora fokozatot nyerte el.

1958 és 1974 között a Híradástechnikai Ipari Kutató Intézetének (HIKI, jogutódja 1968-tól az Egyesült Izzólámpa és Villamossági RT Kutató Intézete), tudományos munkatársa, főmunkatársa, majd „Plazma- és Elektronfizikai Osztályának” vezetője, főosztályvezetője, tudományos igazgatója és Tudományos Tanácsának tagja volt. 1971 és 1986 között a „TUNGSRAM Co. Ltd.” műszaki főosztályvezetője, majd fejlesztési műszaki igazgatója volt. A vezetésével végzett kutatásoknak döntő jelentősége volt a vállalat által gyártott alacsony nyomású kisüléssel működő fénycsövek fejlesztésében.

1965-től vett részt az ELTE TTK graduális majd posztgraduális oktatási programjában, 1986-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem TTK c. egyetemi tanára lett. Oktatási tevékenysége ebben az időszakban szorosan kapcsolódott plazmafizikai ipari kutatásaihoz, amelyek ebben az időszakban ívkisülések időfelbontásos plazmadiagnosztikai szondamérési módszerének kidolgozására, a mikroparaméterek – elektron- és ionhőmérséklet, elektron- és ionkoncentráció, ionizációsfok, stb. meghatározására koncentráltak. Kidolgozta az oxidkatódos ívkisülések katódoldali modelljét, feltárta az elektronemisszió, a katódoldali terek és a pozitív oszlop mérete, valamint a katódoldali térerősségeloszlás közötti alapösszefüggéseket. Tudományos iskolát teremtett a kisülésfizikai és plazmadiagnosztikai kutatás meghonosításával, a kisüléses lézerek kutatásának megindításával, amivel közvetlenül illetve közvetve a hazai kisüléses lézerkutatás hazai tudósainak, kutatóinak és fejlesztőinek tudományos felkészülését tette lehetővé. Szintén nevéhez fűződik ebből az időszakból a hazai optikai vékonyrétegkutatás megalapozása.

 

Az 1980-as évektől figyelme a robotok ipari alkalmazása, gyártásása, illetve szabályozási módszereinek kutatása felé fordult. A PUMA licensz és Fairchild elektronikus kutatási és gyártási eszközök TUNGSRAM általi megvásárlásával 1980-ban megalapozta a hazai robotkutatást. Vezetésével valósult meg a SCARA tipusú robotvezérlések hazai elektronikus elembázisra történő kidolgozása, sorozatgyártásának technologizálása és megkezdése, majd 1983-tól e termékek exportálása. 1984-től a pont-, majd a vonalhegesztő, ezt követően a festő és szerelő robotok vezérlésére irányuló fejlesztéseket irányította. 1986-tól a „Robottechnikai és Automatizálási Központ” (Centre of Robotics and Automation, CRA) megalakításával a hazai robotkutatás, -fejlesztés és gyártásszervezés koordinációját végezte, beleértve a nemzetközi tudományos és ipari kapcsolatok kialakítását és működtetését is. EU- és ENSZ-szakértőként vett részt a robotkutatás és alkalmazás nemzetközi koordinációjában. 1990-1993 között a „TUNGSRAM T. H. Co. Ltd.” vezérigazgató-helyettese, 1993 és 1994 között „GE-TUNGSRAM Co. Ltd.”, igazgatóhelyetteseként dolgozott.

A rendszerváltás éveiben – mint ahogy azt a vállalat nevének módosulásai is jelzik – a TUNGSRAM tulajdonost váltott, és ezzel párhuzamosan a korábban az ország számára elérhetetlen robotikai technológiák a külföldi gyártó vállalatok bevonulásával elérhetővé váltak. Ennek folyományaként a korábbi robotikai ipari gyártási és fejlesztési feladatok kikerültek a vállalat érdeklődési köréből, felértékelődtek viszont az oktatásfejlesztés feladatai, az új technológiához értő hazai kutató gárda fenntartása és további fejlődésének támogatása. Bitó János ebben a folyamatban is jelentős munkát végzett a magyar Robottechnikai és Automatizálási Bizottság elnökségi és titkársági feladatainak ellátásával, a hazai tudományos robotkutatás és -oktatás meghonosításával. Közel 10 kandidátusi aspiráns irányítását és posztgraduális képzésének vezetésével, mintegy 40 bírálat elkészítésével tudományos fokozat elnyerésére benyújtott értekezésekről, és több mint 100 esetben kandidátusi, PhD- és akadémiai doktori védés bírálóbizottságában való részvételével, a Tudományos Minősítő Bizottságban az MTA Műszaki Tudományok Osztályán, OTKA Zsűriben végzett munkájával.

Bitó János a CRA szervezetét 1993-ban áttelepítette a Bánki Donát Műszaki Főiskolára, egyetemünk egyik jogelőd intézményébe. Jelenlegi büszkeségeink, a Bejczy Antal iRobottechnikai Központ és az Egyetemi Kutató és Innovációs Központ (EKIK) a későbbiek folyamán ebből a szervezetből fejlődtek ki, nagyobb részt már a felnövekvő, fiatalabb generáció erőfeszítéseinek köszönhetően, amelynek munkáját haláláig aktívan támogatta.

 

Bitó János a nemzetközi tudományos közéletben számos fontos szervezet tagja volt. Kiemelendő, hogy IEEE HS alelnöke volt 1994 és 1998 között, a Robotics and Automation Society tagjaként. Számtalan tudományos konferencián vett részt előadóként és szervezőként. Az utolsó napokban a Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT2) több mint 270 közleményt jegyez a nevén.

Elismertségét az alábbi díjak, kitüntetések jelzik:

Bródy Imre Díj, Eötvös Loránd Fizikai Társulat, 1967;

Pro Mundi Beneficio, Érdemérem és Diploma, Academia Brasileira de Ciencias Humanas, 1975;

Two Thousand Man of Achievement, Kitüntetés és Diploma, 1973;

A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Aranyérme, 1984;

Eötvös Loránd Díj, Magyar Minisztertanács, 1991;

2000 Outstanding People of the 20th Century" (Cambridge, UK); 1997

Gábor Dénes Díj, 1997.

Egyetemünk munkatársai hálával és tisztelettel emlékeznek Bitó Jánosra!

 

Nyugodjék békében!