Az ország első okosipari innovációs park fejlesztése indul el Kaposváron
Az Óbudai Egyetem és Kaposvár önkormányzatának közös projektjeként valósul meg a Somogy megyei településen az ország első Okosipari Tudományos és Innovációs Parkja – jelentette be Prof. Dr. Kovács Levente rektor március 19-én a BM Heros Zrt. kaposvári csarnokában. Az eseményen Varga Mihály pénzügyminiszter, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány elnöke, Prof. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Kaposvár polgármestere, Szita Károly a régió iparának fejlesztése mellett az innovációs megoldások kidolgozásának fontosságát is hangsúlyozták, amellyel új vállalkozások létrejöttét segítheti elő az Óbudai Egyetem új, a városban megvalósuló beruházása. Prof. Dr. Kovács Levente 13 helyi céggel írt alá együttműködési szándéknyilatkozatot az innovációs park megvalósításában való közreműködésről.
A fentiekkel összefüggően az alábbi, a tudományos és innovációs park célterületéhez kapcsolódó, a fejlesztésekhez szorosan illeszkedő képzések elindítását is tervezi az Óbudai Egyetem. Biztonságtechnikai mérnöki alapszakon, valamint a Gépészmérnöki alapszak Haditechnikai specializációján és a Fegyver és lőszertechnikai specializáción új duális képzéseket alakít ki a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar, legkésőbb a pályázat benyújtásától számított 5 éven belül. Emellett Hadiipari mérnöki mesterképzési szakot alapít, kidolgozza a szak indítási anyagát és elindítja a képzést a pályázat benyújtásától számított 5 éven belül. A Biztonságtudományi Doktori iskola képzési rendszerében új doktori programot indít a pályázat benyújtásától számított 7 éven belül Hadiipari Kutatás-fejlesztési doktori program címmel.
A Science Park néven ismert kutatás-fejlesztési központ egy zöldmezős beruházással megvalósuló nagy ívű program, amelynek költségvetése 15 milliárd forint. A terület infrastrukturális fejlesztése már megindult, lezárul a távközlési és adathálózati tervezés, idén megkezdődnek a kivitelezési munkák. A beruházás tervezetten 2025-re zárul.
Varga Mihály pénzügyminiszter, az Óbudai Egyetemet működtető Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntőjében azt mondta: az ország szempontjából kiemelkedően fontos, hogy stabil legyen a gazdasága, legyen felkészült a legváratlanabb helyzetekre is, rendelkezzen erős védelmi és egészségiparral, legyen képes a lehető legtöbb tekintetben az önellátásra. Közölte: a világjárvány és a háború rámutatott, hogy e képességek visszaszerzése kiemelkedően fontos, és hozzájárul az ország versenyképességéhez is.
Az eseményen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Kaposváron épülő TIPK-ról szólva kiemelte, hogy az új központ hadiipari kutatás-fejlesztési tevékenységeket is folytat majd, ami a világban felértékelődő hadiipari fejlesztések szempontjából nagy jövővel kecsegtet.Felhívta a figyelmet arra, hogy a munkaerőpiac a magasabb hozzáadott értékű tevékenységek irányába rendeződött át, ezt pedig a képzési rendszer átalakítása is segítette Magyarországon. Kiemelte: a beruházások növekedési üteme az "EU TOP 3-ban volt" 2015 és 2019 között Magyarországon, ez pedig azért fontos, mert "a jelen beruházása a jövő növekedése". Magyarország élen jár az innovációban is vélekedése szerint, ugyanis itt nőtt a legnagyobb mértékben a kutatás-fejlesztésben dolgozók száma az eu-ban 2010 óta.
Mindez annak köszönhető, fűzte hozzá, hogy a magyar kormány GDP-arányosan kiemelkedő támogatást biztosít a K+F ágazat számára. Elmondása szerint a kormányzat szeretné elérni, hogy 2030-ra a forgalomba kerülő buszok 70 százalékát hazai gyártású járművek tegyék ki, tízből hét vasúti jármű magyar gyárakban készüljön, képes legyen önellátási szinten biztosítani a magyar védelmi ipar a honvédség igényeit, az egészségipar pedig a hasonló szinten biztosítsa a különböző vírusok ellen védelmet nyújtó oltóanyagokat.
Rövidesen megkezdődik negyven Gidrán típusú, Törökországban gyártott harcjármű rádiótechnikai, elektronikai eszközökkel történő felszerelése Kaposváron, később pedig további száz példányhoz helyben gyártanak alkatrészeket is – ezt Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a somogyi megyeszékhelyen.