Elhunyt Lévai Béla

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Lévai Béla kollégánk 74 éves korában, 2021. július 11-én elhunyt.

Temetéséről később történik intézkedés. Emlékét kegyelettel megőrizzük.

Lévai Béla testnevelő tanárként több mint ötven évig szolgálta Egyetemünket.

1965-ben alapító tagja és tanulmányai idején első diákelnöke a Felsőfokú Híradás és Műszeripari Technikum (későbbi Kandó Kálmán Műszaki Főiskola) sportegyesületének.

1967-ben alapítója és szakosztályvezetője, majd játékosedzője a kosárlabda szakosztálynak.

1973-tól edzője a férfi kosárlabda csapatnak. Vezetésével a kerületi bajnokságból indulva a Bp.I. majd az NB.III-on keresztül 1982-ben az NB.II.-ben bajnokságot nyerve amatőr csapatunk az NB.I.-be jutott.

1984-ben Franciaországban 8 nemzet egyetemi tornáján aratott csapatával tornagyőzelmet.

További három alkalommal nyertünk NB.II.-es bajnokságot.
Vezetésével bejutottunk a MEFOB férfi kosárlabda döntőjébe.

11 alkalommal irányította a Műszaki Felsőoktatási Intézmények bajnokságán győztes férfi, és egy alkalommal női csapatunkat.

Több nemzedéken átívelő tevékenysége révén nagyszámban vettek részt kosarasaink sikeresen országszerte a különböző kosárlabda tornákon, streetball fesztiválokon.

1968-tól elnökségi tagként, elnökhelyettesként, majd 2000-től ügyvezető elnökként vett részt az egyesület irányításában. Több mint ötven évig tanította és nevelte a diákokat, felkészítve őket a nagybetűs életre és a sport és testmozgás szeretetére.
Frissítve: 2021.12.06.

Legfrissebb cikkek

Közlemény

2024. december 18.|