Online építettek rakétát a Kandó Szakkollégiumában
A Kandó Kálmán Szakkollégium legutóbbi online rendezvényén a modell rakétaépítés rejtelmeibe vezette a tagjait, illetve a téma iránt érdeklődőket 2021.06.24-én. Az eseményen részt vett dr. Nádai László, az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának dékánja is.
A prezentáció során az érdeklődők tájékoztatást kaptak a modell rakétázás általános fizikájáról, illetve megtudhatták azt is, hogy a projektekben fellépő mért mennyiségeket és jellemzőket matematikailag hogyan kell értelmezni. Ezt követően a modell rakéták típusait, illetve általános felépítésüket ismerhették meg. Az előadó, Takács Dániel, az Automatizált gyártórendszerek modulon frissen végzett villamosmérnök kitért a rakétamotorok osztályozására, illetve a hajtóanyagok fajtáira és tulajdonságaira is.
Demonstrációs célból egy korábbi projektjéről (modell rakétamotor tesztpad), illetve egy modell rakétaépítéssel foglalkozó csapat (ARIS) néhány munkájáról is illesztett be képeket, hogy feltárja a különböző mérnöki feladatokat (például NYÁK tervezés, rakéta motortervezés, CFD szimulációk stb.).
Előadása végén az EUROC nevű modell rakéta versenyre hívta fel a figyelmet, melyet egyetemistáknak rendeznek minden év októberében a portugáliai Ponte de Sorban. A verseny célja legalább 1 kilogramm hasznos terhet (CubeSat, CanSat) feljuttatni a megadott 3000 vagy 9000 méter magasságba, ahol aztán kidobják a rakétából, és a visszatérés során mérési adatokat gyűjt a légkörből. Az egység(ek) biztonságos visszajuttatása ejtőernyővel történik.
Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karán a Kandó Kálmán Szakkollégium támogatásával alakult egy Spacenetiq nevű csapat. A tagok célja, hogy a tervek szerint 2022-ben tartandó EUROC versenyen megméressék magukat. A jelenleg 18 hallgatóból álló csapat számára az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának laboratóriumaiban és műhelyében folynak majd a munkálatok. A projekthez a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Szakkollégium és leendő szponzorok nyújtanak anyagi támogatást.
A Spacenetiq csapat előreláthatólag egy körülbelül 2-3 méter magas és 50-70 kilogramm súlyú modell rakétát épít a versenyre, mellyel a 9000 méteres magasságot célozzák meg. A rakéta vezérlését ARM architektúrájú, redundáns STM32 mikrokontrollerek biztosítják majd a számtalan szenzorból (például gyorsulásmérő, nyomásmérő, GPS stb.) származó adatok és egyéb irányítási algoritmusok alapján. A Kandó Kar STMicroelectronics laborját az STMicroelectronics SA Magyarország régóta támogatja.
A rakéta tolóerejét egy hibrid (Paraffin + Dinitrogén-oxid) hajtóanyagú motor biztosíthatja, melynek maximális tolóereje körülbelül 3-4kN lesz. A repülés során egy grafikus felhasználói felület tudja majd biztosítani, ahol nyomon lehet követni a rakéta állapotát és a mérőegységek (például CanSat) eredményeit.
A Spacenetiq csapatába még zajlik a tagfelvétel, összesen 30 főig.