Kihirdették az 53. TDK-konferencia eredményeit

A világjárvány miatt harmadik alkalommal rendezte meg online térben az intézményi Tudományos Diákköri Konferenciát (TDK) az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács (ETDT). Az 53. TDK-konferencián 15 szekcióban mutatták be kutatási eredményeiket a hallgatók.

Az 53. intézményi TDK prezentációkat nem az Egyetem előadóiban hallgathatták meg a zsűritagok, az érdeklődő hallgatók és oktatók, valamint az eseményt támogató cégek képviselői, hanem már harmadik alkalommal virtuális térben követhették a lelkes diákok előadásait. A dolgozatok bírálati eredménye, valamint az előadások értéke alapján határozták meg a helyezéseket és a díjakat. Az eredményhirdetés során is az interneten vették fel a kapcsolatot a hallgatók az oktatókkal és minden érdeklődővel. Az online eredményhirdetésen Prof. Dr. Molnár András általános rektorhelyettes köszöntötte a TDK-zó hallgatókat és konzulenseiket, méltatta kiemelkedő teljesítményüket. A 15 szekcióban ezúttal is megjelentek az Egyetem külföldi hallgatói (angol nyelvű tagozatban), illetve középiskolások számára junior szekciót szervezett az Alba Regia Műszaki Kar.

A Tudományos Diákköri (TDK) tevékenység mester és tanítvány olyan egyedi, sajátos viszonya, ahol az oktató a leglelkesebb hallgatókat vezetheti be a kutatás (vagy „csak” a mérnöki tevékenység) mélyebb „bugyraiba”, a hallgató pedig olyan tanártól szerezhet ismeretet, iránymutatást, akit éppen ő választott, talált, hogy segítse ezen az úton. A személyes kapcsolat, a közös munka a tudásátadásnak olyan intenzív lehetősége, amely messze meghaladja, túlszárnyalja a legkiválóbb előadások értékét is. Talán éppen ez és az eredmények mások felé történő versenyszerű bemutatása biztosítja nyilvánvaló természetességgel azt a kontinuitást, folytonosságot, amely a diákköri tevékenység sok évtizedes sajátja, mozgatórugója.

 

Az 53. Tudományos Diákköri Konferencia nyertesei és díjazott pályamunkái:

 

Alba Regia Műszaki Kar



Ifjúsági szekció


III. díj


Berger Hanna Sára


Csillagászati célú szögmérés Newton-rendszerű távcső, valamint digitális tükörreflexes fényképezőgép segítségével


Konzulens:
Banc Roland, szakkörvezető


II. díj


Tagyi Szabolcs


Automata napelem mozgató rendszer


Konzulens:
Kovács Dániel, középiskolai oktató


I. díj


Brunner Viktória


Romterület felmérése fotogrammetriai módszerrel


Konzulens:
Koseczky Ádám, középiskolai tanár



Műszaki szekció


III. díj


Duleba Eszter


Kalibráló hálózat és GNSS permanens állomás létesítése


Konzulensek:
Dr. Tóth Zoltán, egyetemi docens
László Gergely, tanársegéd


II. díj


Böröcz Balázs


Mérnökgeodéziai minősítő célszoftver fejlesztése


Konzulens:
Dr. Molnár Gábor Péter, egyetemi docens


I. díj


Burdohán Péter


Drón építése és integrálása Robot Operating System-be


Konzulens:
Dr. Széll Károly, egyetemi docens



Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar


Közönségdíjas hallgatók


Szőke-Tóth Éva, Tóth Lilla Éva, Bakonyi Péter, Ahmed Al-Areqi, Ahmed Al-Marebi



Anyagok és technológiák szekció


II. díj


Berzy Lajos


Műszaki felületek tribológiai jellemzése topológiai térképek segítségével


Konzulens:
Dr. Czifra Árpád, egyetemi docens


I. díj


Barth Vendel


Metaanyagok mechanikai jellemzőinek vizsgálata eltérő anyagminőségek, struktúrák esetén


Konzulens:
Dr. Horváth Richárd, egyetemi docens



Jármű- és biztonságtechnika szekció


II. díj


Szabó István László, Molnár László Ferenc


Az európai nagysebességű vasútvonalak fejlődése, illeszkedése a transzeurópai korridorokba és ezek szükségességének vizsgálata a magyar vasúti környezetben


Konzulens:
Dr. Szűcs Endre, adjunktus


I. díj


Bakonyi Péter


Biztonságos tartálykocsi fejlesztése és annak vizsgáló berendezése


Konzulensek:
Felker Péter, intézeti mérnök
Dobóczi Zsolt János, kiemelt termékfejlesztő mérnök



Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar



Szenzor- és irányítástechnika (angol nyelvű) szekció


III. díj


Buuveibaatar Namnansuren


Abroncsnyomás monitorozó rendszer


Konzulens:
Dr. Szakács Tamás, adjunktus


II. díj


Yernar Kenzhetayev


A kerék sebességének érzékelésének elemzése és fejlesztése


Konzulens:
Dr. Szakács Tamás, adjunktus


I. díj


Ahmed Al-Areqi, Ahmed Al-Marebi


Gyermekek járműben elszenvedett hőguta megelőzésére szolgáló berendezés


Konzulens:
Dr. Szakács Tamás, adjunktus


 

Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar



Villamosmérnöki alkalmazások I. szekció


III. díj


Majoros Tímea


Az IGCC együttműködés hatása a regionális szabályozási piacra


Konzulens:
Dr. Kádár Péter, egyetemi tanár


II. díj


Mészáros Kristóf Máté


Okos kisteherautó


Konzulens:
Dr. Kopják József, egyetemi docens


I. díj


Jágri Dániel


Hidrogén alapú, valamint lítiumion-akkumulátoros energiaellátási módszerek életciklus elemzésének összehasonlítása


Konzulens:
Dr. Kádár Péter, egyetemi tanár



Villamosmérnöki alkalmazások II. szekció


Különdíj


Horváth Richárd


Méhkaptár felügyelet


Konzulens:
Molnár Zsolt, tanársegéd


III. díj


Baross Márk Tamás


Passzív optikai mérődoboz fejlesztése


Konzulens:
Dr. Varga Péter János, adjunktus


II. díj


Majoros Márk, Kelemen Gergő


Hulladékkezelés okos megoldásokkal


Konzulens:
Sándor Tamás, mestertanár


I. díj


Vajcik Zsolt, Bakti Norbert


Alternatív kontakt mentes vásárlási rendszer


Konzulens:
Sándor Tamás, mestertanár


 

Keleti Károly Gazdasági Kar



Fogyasztói magatartás szekció


III. díj


Pogrányi Fruzsina Blanka


Érzékszervek hatása az ízlelésre a marketingben


Konzulens:
Dr. Kelemen-Erdős Anikó, egyetemi docens


II. díj


Újvári Gabriella


Az érzékszervi marketing hatása a vevői elégedettségre az online kiskereskedelemben


Konzulens:
Dr. Kelemen-Erdős Anikó, egyetemi docens


I. díj


Penczi Andrea Felicia


A Z generáció online vásárlói élménye a hazai sportpiacon


Konzulens:
Dr. Kelemen-Erdős Anikó, egyetemi docens



Hatásvizsgálatok szekció


II. díj


Molnár Albert, Simon Dániel, Viktor Patrik


Digitalizáció hatása a sportolási szokásokra, az E-sport előrehaladása


Konzulens:
Dr. habil. Csiszárik-Kocsir Ágnes, egyetemi docens


I. díj


Csercsa Klaudia Judit, Viktor Patrik


Digitális oktatás megítélése pro és kontra primer kutatási eredmények tükrében


Konzulens:
Dr. habil. Garai-Fodor Mónika, egyetemi docens



Mérések és elemzés szekció


III. díj


Nagy Xavér


A túlélés feltételei - az innovációban rejlő erő és lehetőségek a koronaválság idején


Konzulens:
Dr. Varga János, egyetemi docens


II. díj


Nacsák Tamás


Komplexitás mérőszám költség egyenértékesének meghatározása kísérleti projektek segítségével


Konzulens:
Dr. habil. Csiszárik-Kocsir Ágnes, egyetemi docens


I. díj


Molnár Albert


A pénzügyi válságok előrejelzése korai előrejelző rendszerekkel:
A gazdaságpolitika végrehajtása a posztpandémiás világban


Konzulens:
Dr. habil. Csiszárik-Kocsir Ágnes, egyetemi docens



Neumann János Informatikai Kar



Informatika I. szekció


II. díj


Reményi Damján


Nem, kor és hangulat becslése arckép alapján konvolúciós neurális hálózat segítségével


Konzulens:
Dr. Vámossy Zoltán Imre, egyetemi docens


I. díj


Csuzdi Bence, Seres Richárd Sándor


Adaptív forgalomirányítás megerősítéses tanulás és gépi látás alkalmazásával


Konzulens:
Sipos Miklós, tanszéki mérnök



Informatika II. szekció


II. díj


Almásy Márton György, Hörömpő András


Tumorkezelési eljárás optimalizálása mély megerősítéses tanulás alapon


Konzulensek:
Dr. Kertész Gábor, egyetemi docens
Kiss Dániel, tanársegéd


I. díj


Puskás Melánia


Élettani folyamatok paraméterbecslése mesterséges intelligencia használatával


Konzulens:
Dr. Drexler Dániel András, egyetemi docens



Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar

Környezetvédelem Szekció


I. díj


Kovács Richárd Csaba


Kiscelli-Doberdó tanösvény kialakítása


Konzulens:
Dr. Demény Krisztina, egyetemi adjunktus



Technológia és Tervezés Szekció


III. díj


Ress Arnó


Szüretelő berendezés tervezése kis és közepes méretű microgreens farmok számára


Konzulens:
Dr. Koós Daniella DLA, egyetemi adjunktus


II. díj


Hanko Eszter


Szociális tervezés hajléktalanoknak


Konzulensek:
Molnár-Göb Zoltán, óraadó
Árpás Renátó, konzulens


I. díj


Rajkó Dávid


Parametrikus tervezés a tárgykultúrában


Konzulens:
Prof. Kisfaludy Márta DLA, egyetemi tanár



Terméktervezés Szekció


III. díj


Mátrai Cintia


Higiéniai termék újragondolt csomagolása


Konzulens:
Tiefbrunner Anna Mária, mestertanár


II. díj


Azurák Enikő


Absztrakt stratégia típusú társasjáték


Konzulens:
Dr. Koós Daniella DLA, egyetemi adjunktus


I. díj


Nyiri Dóra


Hulladékalapú termékcsalád tervezése


Konzulens:
Prof. Kisfaludy Márta DLA, egyetemi tanár


A konferencia a Nemzeti Tehetségprogram és a Miniszterelnökség az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt „Hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása” című pályázata támogatásával valósult meg, amely lehetővé tette az Intézmény TDK műhelyeinek aktív felkészítő tevékenységét (NTP-HHTDK-20).

Frissítve: 2021.12.09.

Legfrissebb cikkek

Közlemény

2024. december 18.|