A statisztika tudománya és a drón-fenyegetés

A tudomány világába, az akadémiai pályára készülő doktoranduszoknak és egyetemi oktatóknak minden hónapban megtartja BDI Doktorandusz Találkozóját az Óbudai Egyetem Biztonságtudományi Doktori Iskola vezetése. A harminckilencediket február 28-án rendezték. 

„Mit mutatnak a számok – avagy, kell-e nekünk statisztika?” címmel tartott elsőként előadást Dr. habil Reicher Regina egyetemi docens, aki a számok világába kalauzolta el a hallgatóságot, azon belül is a statisztika tudományát mutatta be. A résztvevők megtudhatták, hogy a mindennapi életünkben milyen fontos is a statisztika tudományának ismerete és azt is, hogy egy tudományos kutatás során mennyire elengedhetetlen ezen ismeretek használata a kutatási eredmények feldolgozásában.

Dr. habil Reicher Regina 2002-ben fejezte be egyetemi tanulmányait a Veszprémi Egyetem informatika tanári szakán, mert úgy érezte, a matematika szak elvégzése után az adatbázis-építés és tervezés, valamint a programozás érdekes területek. Még ebben az évben kezdett dolgozni a Szent István Egyetemen, ahol 2014-ben PhD fokozatot szerzett. Fő kutatási területei a vállalati informatikai rendszerek kiválasztásának, bevezetésének és működtetésének problémái, a vállalati innovációs lehetőségek a KKV szektorban, valamint az álláskeresési technikák, az Y és Z generáció körében. 2014 óta az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karán, a Vállalkozásmenedzsment Intézetben dolgozik. Tagja a Közgazdasági Társaságnak, a Gazdaságmodellezési Társaságnak, a Logisztikai Társaságnak, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaságnak, valamint vezetője a Brain Bay Kutatási Centrumnak.

A drónok fenyegetettségéről

A Doktorandusz Találkozó következő előadását Sándor Barnabás doktorandusz tartotta „A drónok fenyegetettségének kiberbiztonsági aspektusai” címmel. Az aktuális téma érdekessége, hogy egyben mutatja be korunk két megoldásra váró problémáját, amelyek külön-külön is olyan kihívásai a tudományos társadalomnak, amelyekre kutatók ezrei keresik a választ. Az előadásból a hallgatóság megtudhatta, milyen biztonsági kockázatai lehetnek egy vezeték nélküli informatikai hálózatnak, a drónok rosszindulatú használatával.

Sándor Barnabás 2019-ben szerzett MSc oklevelet az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Biztonságtechnikai szakán, és ugyanebben az évben kezdte meg a tanulmányait a Biztonságtudományi Doktori Iskolában. Barnabás okleveles biztonságtechnikai mérnök és minősített etikus hacker, valamint óraadó az Óbudai Egyetemen, emellett a NETLOCK Kft. IT biztonsági szakértője, a vállalat kiberbiztonsági stratégiájának és működésének felelőse. Fő kutatási területe a vezeték nélküli hálózatok biztonsága és sérülékenységei, továbbá az okosvárosok IoT eszközeinek védelme.

Szakmai szemle

Az előadások után a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat által szerkesztett és kiadott Szakma Szemle és a Felderítő Szemle tudományos szakmai folyóiratok bemutatása következett. A folyóiratokban történő publikálási lehetőségekről, valamint a kiadványok műhelymunkáiba nyújtott betekintést Dr. Kenedli Tamás, a folyóiratok felelős szerkesztője.

(A szerkesztő) 1999 és 2004 között közreműködött a rendészeti tiszthelyettes-képzés formálásában. Ebben az időszakban a Budapesti Rendészeti Szakközépiskola Tudományos Tanácsának Titkára, az itt megjelenő Módszertani Füzetek főszerkesztője volt. Ezt követően a rendőrség bűnügyi elemző-értékelő oktatásának átalakítását szervezte, melynek során a szakemberek képzésében is részt vett. A tudományos testületek közül tagja volt a BM Fiatal Rendészeti Kutatók Klubjának, és jelenleg is tagja a Magyar Hadtudományi Társaságnak, a Magyar Rendészettudományi Társaságnak, valamint az ORFK Tudományos Technológiai és Innovációs Tanács elnökségének. Tudományos munkájáért a Magyar Rendészettudományi Társaság elnöksége 2009-ben elismerő oklevelet adományozott számára. Tudományos fokozatát 2012-ben szerezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Doktori Iskolában. Jelenleg a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat ezredese.

A március 20-ra tervezett BDI Doktorandusz Találkozót a 2019-ben Kínából induló „új korona vírus” hazánkat is sújtó világjárvány miatt hozott kormányzati intézkedések és a kihirdetett országos veszélyhelyzet miatt határozatlan időre elnapolják a szervezők. Reményüket fejezik ki, hogy a bolygónk szinte mindegyik országának lakosságát érintő betegséget mielőbb sikerül leküzdeni, és a járvány során kialakuló gazdasági válságból mielőbb kilábal a világ. A szervezők egyúttal együttérzésüket fejezik ki a megbetegedettek és elhunytak családtagjainak. Ezúton fejezik ki köszönetüket és nagyrabecsülésüket azoknak az egészségügyi dolgozóknak, fegyveres- és rendvédelmi erők tagjainak és nem utolsósorban a köz- és felsőoktatás tanárainak és oktatóinak, akik a járvány során is a hivatásukhoz híven végzik a rohamosan megnövekedett, kihívásokkal teli munkájukat.
Frissítve: 2020.10.14.

Legfrissebb cikkek