Oktatás, kutatás és innováció egysége az Óbudai Egyetemen

Folyamatosan nő a PhD doktori és habilitált doktori címet elnyerők aránya és száma az Óbudai Egyetemen – jelentette ki Prof. Dr. Kovács Levente rektor az intézmény avatási ceremóniáján április 30-án. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy az oktatásban, kutatásban és az innovációban nemzetközileg elismert, versenyképes intézménnyé váltunk – fogalmazott a rektor. A rendezvényen részt vett Mosolygóné dr. Gődény Ágnes, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) igazgatója és Prof. Dr. Benyó Zoltán, az Országos Doktori Tanács elnöke is.

Az elmúlt négy év egyik fontos eredménye, hogy az Óbudai Egyetem képzései immár a teljes innovációs ciklust lefedik – emelte ki Prof. Dr. Kovács Levente megemlítve, hogy a doktori iskolák hallgatói a képzés és kutatás során kiemelkedő szakemberekké válnak, miközben eredményeikkel érdemben gazdagítják a hazai és nemzetközi technológiai tudást. Az intézmény igyekszik lépést tartani az egyre erősödő tudományos kihívásokkal.  Az egyetemi szemléletváltásra a rektor a tavaly szeptemberben elindított Innováció és Menedzsment Doktori Iskolát hozta fel példaként. Jelezte: hamarosan új doktori képzést, az Építő-, Építészmérnöki és Művészeti Doktori Iskolát is útjára indítják, ezzel is erősítve a tudományos-kutatási tevékenységet és a hallgatók szakmai fejlődését.



Prof. Dr. Kovács Levente arra is kitért, hogy az elmúlt évek stratégiai döntése volt az egyetem vezetése részéről, hogy a gyakorlatorientált képzés hagyományaira építve egyre erőteljesebben támogatják az intézmény tudományos és kutatásfejlesztési lehetőségeit. Az eredményeket sorolva a rektor elmondta, hogy az egyetemi tanárok száma mintegy két és félszeresére, 22-ről 57-re nőtt az elmúlt öt évben, új doktori iskola- és kiválósági programokat indítottak, a PhD-t szerzett és habilitált doktorok száma pedig megduplázódott. A minőségi publikációk (D1-Q1-Q2) száma megháromszorozódott a 2018-as állapotokhoz képest, és a legjobb kutatási minőség pontszámot érte el az ÓE a V4 régió a műszaki egyetemei között – ismertette Prof. Dr. Kovács Levente megemlítve, hogy az elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy a MAB tavalyi évben folytatott akkreditációja sikeres volt.

Az egyetemnek jelenleg közel 300 PhD-hallgatója van. Az ünnepi eseményen 16 PhD doktori minősítést igazoló oklevelet adtak át, a habilitált doktori fokozat megszerzéséhez előírt követelményeknek ketten tettek eleget.



 

Dr. Várkonyiné Dr. Kóczy Annamária, a habilitációt és tudományos fokozatot odaítélő Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke mutatta be az egyetem új PhD doktorjelöltjeit, valamint a doktori fokozatszerzési eljárások eredményeit.

A habilitált doktori fokozat megszerzéséhez előírt követelményeknek ketten tettek eleget.

Dr. FEHÉRVÁRI SÁNDOR

Tudományág   Katonai műszaki tudományok (Tudományos előadás címe:      Homogén és heterogén cementkövek hőtűrése) Tantermi előadás címe: Nagy hőmérsékletnek kitett betonok tulajdonságai

Dr. ISTÓK RÓBERT

Tudományág   Katonai műszaki tudományok Tudományos előadás címe:       Modern fényforrások alacsony és nagyfrekvenciás zavarkibocsátásnak a vizsgálata. Tantermi előadás címe:          Vezetett zavarkibocsátás mérése

PhD doktori minősítések

Tudományterület: MŰSZAKI TUDOMÁNYOK

Tudományág: INFORMATIKA TUDOMÁNYOK

Dr. BURKUS ERVIN (Témavezető Dr. Odry Péter) Doktori értekezés címe: Járó robot szerkezeti optimalizálása validált dinamikus szimulációs modell alkalmazásával

Dr. CZAKÓ BENCE GÉZA (Témavezető Dr. Kovács Levente Adalbert és Dr. Drexler Dániel András) Doktori értekezés címe:    Model-based control of cancerous diseases

Dr. KÁROLY ISTVÁN ARTÚR (Témavezető: Dr Galambos Péter) Doktori értekezés címe: Mély neutrális hálózatok új alkalmazásai a robotirányítás és a rendszerfelügyelet terén

Dr. LEVENDOVICS RENÁTA (Témavezető Dr. Haidegger Tamás) Doktori értekezés címe: Robotsebészeti technikai és nem-technikai készségek automatizált mérése endoszkópos kameraképek és kinematikai adatok alapján

Dr. PIROS PÉTER (Témavezető: Dr. Kovács Levente Adalbert és Dr. Fleiner Rita Dominika) Doktori értekezés címe: Improving Mortality Prediction with Machine Learning Models

Dr. SIKET MÁTÉ (Témavezető  Dr. Kovács Levente Adalbert és Dr. Eigner György) Doktori értekezés címe:        Model-based invetigation of physiological systems and signals

Dr. HAZEM ISSA (Témavezető. Dr. Tar József) Doktori értekezés címe:  Application of Novel Approaches in Optimal and Adaptive Optimal Control



Tudományterület: MŰSZAKI TUDOMÁNYOK

Tudományág: ANYAGTUDOMÁNYOK ÉS TECHNOLÓGIÁK

Dr. KÓNYA JÁNOS (Témavezetők: Dr. Kovács Tünde Anna és Dr. Hargitai Hajnalka) Doktori értekezés címe: Felületkezelési technológia fejlesztése, titánötvözet implantátum szövetintegrációjának javítására

Dr. ALI HAMEED QASIM AL-HILFI (Témavezető: Dr. Ruszinkó Endre) Doktori értekezés címe: Modeling the Effect of Ultrasound on the Inelastic Deformation of Metals

 

Tudományterület: MŰSZAKI TUDOMÁNYOK

Tudományág: KATONAI MŰSZAKI TUDOMÁNYOK

 

Dr. BEREK LÁSZLÓ (Témavezető Dr. Rajnai Zoltán) Doktori értekezés címe:     Könyvtárakban lévő vagyontárgyak és a kutatói tevékenység védelme, különös tekintettel az online tudományos kommunikáció biztonságára

Dr. HORVÁTH ÁDÁM BÉLA (Témavezető Dr. Michelberger Pál) Doktori értekezés címe: Az IKT-infrastruktúra vállalatokra gyakorolt hatásainak elemzése

Dr. JUHÁSZ LÁSZLÓ (Témavezető: Pokorádi László) Doktori értekezés címe: A karbantartás 4.0 helyzetének elemzése a hazai járműiparban

Dr. MOLNÁR JÓZSEF ZSOLT (Témavezető Dr. Schuster György) Doktori értekezés címe: Kritikus beágyazott rendszerek üzem közbeni tesztelése

Dr. TÓTH ATTILA (Témavezető Dr. Horváth Richárd és Dr. Otti Csaba) Doktori értekezés címe:   A magánbiztonsági ágazat minősítési rendszere

Dr. TÓTH LEVENTE (Témavezető: Dr. Horváth Tamás) Doktori értekezés címe:  Videómegfigyelő rendszerek hatékonyságnövelő lehetőségei a közterületi megfigyelés területén

Dr. YANG SONG (Témavezető  Dr. Bíró István) Doktori értekezés címe: Biomechanical exploration on long-distance running forefoot injury mechanism and implication for footwear design optimization

Doktori PhD fokozathonosítási kérelemmel 1 fő fordult az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanácshoz. A külföldön szerzett tudományos fokozat honosítási kérelme alapján az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács honosításról rendelkező határozatban elismerte a doktori (PhD) fokozatát és feljogosítja a doktori cím Magyarországon történő használatára:

Tudományterület: MŰSZAKI TUDOMÁNYOK

Tudományág: KATONAI MŰSZAKI TUDOMÁNYOK

Dr. CZIFRA GYÖRGY (Eredeti oklevelet kiállító intézmény: Slovenska Technicka Univerzita Bratislava) Doktori értekezés címe: „A hajó üzemét kiszolgáló csőrendszerek automatizált gyártási folyamatainak kialakítása”



 

 
Frissítve: 2024.04.30.

Legfrissebb cikkek