Siemens Aulával gazdagodott a Kandó Kollégium
A közösségi élet új színterét adták át az Óbudai Egyetem Kandó Kollégiumában december 6-án. A Siemens és az Egyetem jó együttműködésének köszönhetően modern, fiatalos bútorokkal berendezett aulát alakítottak ki az első szinten, ahol nemcsak a mobiltelefonok feltöltésére van lehetőség, hanem beszélgetések által a hallgatók feltöltődésére, kikapcsolódására és tanulásra is.



A vállalat elsősorban ipari automatizálási és hajtástechnikai eszközökkel támogatja az oktatást az egyetemen, ezeket a megoldásokat építi be az oktatásban használt laborokba. Emellett tanulmányi versenyek, például legutóbb az országos PLC verseny lebonyolításához is hozzájárultak. A gyakorlati tudást a hallgatók a Siemensnél töltött szakmai gyakorlatuk során is elsajátíthatják az ott dolgozó kollégáktól, akik a diplomamunkák megírásához is szakmai segítséget nyújtanak. A tanulás mellett a feltöltődés, a diáktársakkal töltött idő is fontos része az egyetemi éveknek, és ennek egyik fontos helyszíne a kollégium aulája.
Jeránek Tamás hozzátette: - A kollégium felújítása során lehetőségünk nyílt arra, hogy hozzájáruljunk egy közösségi tér kialakításához, így jött létre a Siemens Aula. A helyiséget modern bútorokkal és dekorációval alakítottuk ki, és bízunk benne, hogy sikerült inspiráló teret létrehozni a fiatalok számára.
Az eseményen részt vett még: Fonyó Attila, a Szolgáltatási Igazgatóság vezetője, Baráth Dániel, a Kandó Kollégium Hallgatói Önkormányzatának képviselője, valamint több, az Egyetemen tanuló, kollégista is.