XX. Földmérő Találkozó Erdélyben
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) és a Magyar Földmérési Térképészeti és Távérzékelési Társaság (MFTTT) szakmai kapcsolata már a 90-es években elkezdődött. Az akkor még Sopronhoz tartozó Földmérési és Földrendezői Kar főigazgatójának, Dr. Joó Istvánnak komoly szerepe volt ebben. Már a rendszerváltás előtti években személyes kapcsolatot tartott Márton Gyárfás professzorral és támogatta az erdélyi földmérőket, szakmai könyveket „juttatott” el hozzájuk, majd – amikor erre már hivatalosan is lehetőség nyílt – támogatta több erdélyi szakember doktori képzését. A két szakmai szervezet kapcsolata 2000-ben vált szorosabbá, amikor első alkalommal szervezték meg a magyarországi és erdélyi földmérők hivatalos találkozóját, aminek helyszíne Nagyvárad volt. Így az idei évben május 23 - 26 között a Marosvásárhelyen megtartott XX. Földmérő Találkozó jubileumi esemény volt.
Az Alba Regia Műszaki Kart két oktató, Dr. Földváry Lóránt tudományos dékánhelyettes és Balázsik Valéria mestertanár, valamint két hallgató, Fekete Nándor és Sulyok Ádám képviselték, ahol két előadást tartottak, melyek címe: A műholdas gravimetria helyzete az Eötvös jubileumi évben; Hőlégballonok repülési útvonalának meghatározása mobiltelefonok GPS vevőjével-első eredmények.

A szervezők „Az aktuális földmérési feladatok optimális megoldása: megvalósítandó cél és elérhető sikerforrás” címet adták meg a konferencia idei mottójaként. Az anyaországi és erdélyi magyar földmérők által tartott előadások sokszínűek voltak, átfogták a geodézia, térképészet, fotogrammetria és térinformatika tudományterületeit. Érdekes volt megismerni hogyan dolgoznak és hogyan látják a szakma helyzetét erdélyi kollégáink egy másik ország, más szakmai szabályozása mellett.

A kirándulás másik jelentős állomása Erdőszentgyörgy volt, ahol a Rhédey-kastélyt és Rhédey Claudiának, a Windsor-ház egyik ősanyjának nyughelyéül szolgáló református templomot kerestük fel. Mindkét szakmai szervezet sikeresnek ítélte a találkozót. Fontos a szoros kapcsolattartás a Felek között. amit tovább erősíthet a jövőben ösztöndíjas cserediákprogram és egymás konferenciáin való aktív részvétellel.