XXII. Országos Elektronikai Konstrukciós Verseny





Az Óbudai Egyetem védnökségével a Divelex Ipari és Szolgáltató Betéti Társaság szervezésében a korábban megrendezett konstrukciós versenyek folytatásaként, megvalósult a XXII. Országos Elektronikai Konstrukciós Verseny.












A verseny első napján, az előző évhez hasonlóan, az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának Józsefvárosi telephelye szolgált helyszínül. Itt került sor az egységes építési és mérési feladat elvégzésére, amely ebben az évben egy digitális potenciométer által feszültségvezérelt oszcillátor megépítése, valamint mérési utasítás alapján műszeres mérése volt.


A második napnak ezúttal is a már évek óta jól bevált helyszín, a BHE Bonn Hungary Kft. telephelye, az Újpesti Ipari Parkban található EL-TECH Center adott otthont. Ezúttal 13 pályaművel nevezett 18 versenyző, 10 hazai és 2 külhoni szakképző intézményből. Újdonság, hogy az idén első ízben neveztek duális szakképzésben részt vevő diákok is. A rendezvényt számos, elektronikai profillal rendelkező vállalkozás támogatta, értékes tárgyjutalmak felajánlásával. A Magyarországi Elektronikai Társaság (MELT) bemutatkozási lehetőséget kínált fel a 2019. április hó folyamán a BOK-csarnokban megrendezett ElectroSub szakmai rendezvényen a zsűri által kiválasztott pályaművek kiállítására. A diákok részvételi díjtól mentesítve mutathattak be munkáikat egy ipari kiállítási környezetben, ahol számos élménnyel és élettapasztalattal lettek gazdagabbak.


A jövő innovációs szakembereit megtestesítő versenyzők kitartó, magas színvonalú munkája mellett meg kell említeni a felkészítő tanárok áldozatvállalását is, melyet a versenyzőik felkészítése érdekében hoztak.


Köszönet jár a helyszínt biztosító cégek vezetőinek, hogy lehetővé tették a verseny színvonalas megrendezését. A szervezésben évek óta kiemelkedő szerepet vállalt Diószegi Gyula ügyvezető, valamint a zsűri tagjai: Bakk László, Farkas Viktor, Jáger Sándor, Nagymáté Csaba, Náday István, Piúkovics László. Utóbbi zsűritagunk az elsőként – 1998-ban – megrendezett verseny első helyezettje volt, tavaly asszisztensként segítette a bírálók munkáját. Ugyancsak köszönet illeti két segítőnket, Pál Marcellt és Tóth Mátét, akik munkájukkal hozzájárultak a verseny sikeréhez. Ők mindketten a korábbi versenyek dobogós helyezettjei voltak. Már szervezés alatt áll a XXIII. Országos Elektronikai Konstrukciós Verseny, amelyre a Versenyfelhívás idén ősszel történő közzétételét követően várjuk hazai és külhoni elektronikai szakképzéssel foglalkozó középfokú szakképző intézmények diákjainak jelentkezését.


Az idei dobogós helyezettek:


I. Simon Péter Kecskeméti Szakképzési Centrum Kandó Kálmán Szakgimnáziuma, Kecskemét


pályamű: BLDC motorvezérlő elektromos versenyautóba,


felkészítő tanár: Ladányi Sándor


II. Garad Ágoston Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Szakgimnáziuma, Vác


pályamű: Mini játékkonzol


felkészítő tanár: Horváth László


III. Vas Bertalan Nyíregyházi Szakképzési Centrum Bánki Donát Műszaki Középiskolája, Nyíregyháza


pályamű: BIODAQ2.0


felkészítő tanár: Baracsy Zsolt








Frissítve: 2019.07.05.

Legfrissebb cikkek