5 éves az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar
Jubileumi diplomaátadó rendezvénnyel ünnepelt a Városház téren az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara, amely idén lett 5 éves. Az önálló műszaki Kar neve a tartalmas éveknek köszönhetően eggyé vált a székesfehérvári műszaki felsőoktatással, amely az önkormányzat, a gazdasági szervezetek és az intézmény „szövetségén” alapul. Ennek megfelelően az ünnepségen Dr. Cser-Palkovics András SZMJV polgármester, Földesi Gabriella kancellár, Prof. Dr. Kovács Levente rektorhelyettes, Zerényi Zoltán az IBM Közép-európai igazgatója, Dr. habil. Györök György dékán is részt vett.
2014. július 1. napján jött létre az ÓE Alba Regia Műszaki Kar a Kormány 1139/2014. (III. 14.) Korm. határozatával. Két, közel 50 éves szakmai múlttal rendelkező felsőoktatási képzéseket folytató intézmény, a NymE Geoinformatikai Kar és az ÓE Alba Regia Egyetemi Központ szervezeti integrációjával született meg az új székesfehérvári műszaki kar.




2015-ben az Alba Regia Műszaki Karon indult el a duális képzési rendszer az Óbudai Egyetemen belül és 2019-ben már ebben a képzési formában végeznek az első mérnökinformatikus hallgatók. A 8 fő duális hallgató képzésében az Albacomp, IBM Client Innovation Center, SIMON Műanyagfeldolgozó, Karsai Holding Zrt., VIDEOTON Holding Zrt. vett részt, így a diplomaosztón a vállalati partnerek képviselői az egyetemi kar vezetőjével együtt adták át a diplomákat.
Az ünnepség keretében 228 fő vehetett át elismerést, ebből az arany- és ezüstdiplomák száma 56, a hagyományos képzésben (földmérő és földrendező mérnök, mérnök informatikus, műszaki menedzser, villamosmérnök BSc, mechatronikai mérnök MSc) tanulók részére kiadott oklevelek száma 148, valamint szakirányú továbbképzésben végzettséget szerzők száma 23.
2019. év további különlegessége, hogy először végeztek a Precíziós gazdálkodási szakirányú továbbképzés keretében szakmérnök szakemberek, összesen 9 fő.
Dékáni dicséretben részesült Dr. Halász József egyetemi docens, Verőné Dr. Wojtaszek Malgorzata egyetemi docens és Bácsai Tamásné gazdasági felelős. Takács Lolita HÖK elnök köszöntötte az ifjú mérnököket, s az Egyetem közösségteremtő erejéről beszélt. Bokor Sára a végzősök nevében mondott beszédében arról emlékezett meg, hogy az alma mater második otthonukká vált az eltelt évek alatt. Köszönetet mondott a szülőknek, a diáktársaknak, az oktatóknak és a városnak a támogatásért, a hallgatóknak szervezett programokért, a lehetőségekért. Az ünnepség szalagfelkötéssel zárult.
A rendezvény ünnepi hangulatához a Stringers Vonósnégyes, Gesztesi Alexandra, és Fornai Miklós is hozzájárult zenei játékukkal.



