23. Óbudai Egyetem Állásbörze - Több mint 43 cég, közel 300 állásajánlat!
Az Óbudai Egyetem 23. alkalommal tart állásbörzét október 16-án és 17-én. A rendezvényen az Intézmény végzős hallgatói közvetlenül juthatnak naprakész információkhoz a legjobb álláslehetőségekről. Az ország valamennyi munkaerő-piaci szektora, így a világ vezető multijai, valamint a hazai kkv és az állami szektor is képviselteti magát az eseményen.

Dr. habil. Molnár András az Óbudai Egyetem általános rektorhelyettese a Bécsi úti Campuson, az állásbörze első napján köszöntötte a jelenlévőket. Örömét fejezte ki, hogy a már hagyományosnak mondható eseményen ismét nagyszámú érdeklődő jelent meg. Úgy fogalmazott: az Egyetem vezetése úgy gondolja, hogy az állásbörze egyfajta szolgáltatás a hallgatók számára. Az Intézményben teret adnak ahhoz, hogy az állást kínálók személyesen találkozhassanak a leendő munkavállalókkal. Az évente kétszer is megtartott rendezvényt eddig mindig nagy érdeklődés övezte. A jövőben is bizakodásra ad okot, hogy a hallgatók nemcsak álláslehetőséghez, hanem partneri kapcsolatokhoz jutnak, és a képzésük során szükséges szakmai gyakorlatot is sikerrel tudják teljesíteni. Mindemellett 
A rektorhelyettes megköszönte a cégek képviselőinek, hogy partnerként működnek közre az állásbörzék megtartásában, egyúttal az oktatás támogatásában is részt vesznek az Óbudai Egyetemen.
Az Óbudai Campuson elsősorban a mérnökinformatikusok, villamosmérnökök, környezetmérnökök, ipari formatervezők és könnyűipari mérnök hallgatók találhattak ajánlatokat.
Állásbörze – második nap
A Józsefvárosi Campuson október 17-én, 9.00-16.00 óra között gépészmérnök, mechatronikai mérnök, villamosmérnök, biztonságtechnikai mérnök, műszaki menedzser, kereskedelem és marketing, gazdálkodás és menedzsment szakon tanulók kereshetnek gyakorlati helyet álláslehetőséget.
Cím: Tavaszmező utca 14-18., G épület.
További információ: http://allasborze.uni-obuda.hu/