Jövőépítők a jövőfesztiválon – Nagy sikerrel mutatkozott be az Óbudai Egyetem a Brain Bar-on!
Óriási érdeklődés, pezsgő hangulat, inspiráló fiatalok tömege és teltházas előadások jellemezték az Óbudai Egyetem megjelenését Európa egyik legnagyobb jövőfesztiválján, a Brain Bar rendezvényen. Egyetemünk az esemény egyik legnépszerűbb kiállítója volt: a látogatókat a standnál interaktív bemutatókkal, valamint két színpadon gondolatébresztő előadásokkal is vártuk.
A kétnapos fesztivál alatt folyamatos volt a nyüzsgés az Óbudai Egyetem standjánál. A középiskolások és egyetemisták megismerhették, milyen továbbtanulási lehetőségeik vannak az egyetemen, a látogatók betekintést nyerhettek abba, miként formálja az intézmény a jövő mérnökeit és innovátorait.
Az ÓE standjának igazi közönségkedvencei a humanoid robot és a robotkutya voltak, akikről a fiatalok folyamatosan készítették a videókat, illetve tették fel kérdéseiket. Rengetegen töltötték ki az AI-Ready kvízünket, mellyel bárki felmérheti, hogy mennyire áll készen a mesterséges intelligencia által átformált kihívásokra. Nagy sikert aratott a Van de Graaff-generátor is, amellyel a látogatók szó szerint rázós élményben vehettek részt. A fiatalok másik kedvence pedig a maci kabala volt, akivel számos szelfi készült.
Az egyetem két színpadon is képviseltette magát a rendezvényen. Prof. Dr. Kovács Levente rektor Naderi Zsuzsannával, szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárral és Horváth Ádámmal, digitális oktatási szakértővel vett részt egy panelbeszélgetésben a Richter Stage-en, amelyet Dr. Szijjártó Linda, szervezetpszichológus moderált. A rektor a beszélgetés során rávilágított: az AI korában olyan tudásra és készségekre van szükség, amelyekkel a fiatalok nemcsak szemlélői, hanem aktív alakítói lehetnek saját karrierjüknek és a jövő technológiai társadalmának.
Közvetlenül ezt követően a Library by Libri színpadon Prof. Dr. Eigner György, a Neumann János Informatikai Kar (NIK) dékánja világított rá a csúcstechnológiát formáló szakemberek emberi oldalára, mindennapi kihívásaira, valamint a mentális egyensúly és a felelősségvállalás fontosságára a technológiai fejlődés során.
Mindkét szakmai program teljesen megtöltötte a nézőtereket, a fesztivál szellemiségéhez híven pedig a jelenlévők nemcsak hallgathatták a szakértőket, hanem feltehették kérdéseiket, vitázhattak és megoszthatták saját véleményüket is.
A kétnapos fesztivál kiváló alkalmat teremtett a párbeszédre a jövő formálóival. Az esemény tapasztalatai is megerősítették, hogy a technológia, a tudás és az emberi tényező ötvözése az Óbudai Egyetemen valódi kulcsot ad a fiatalok kezébe a sikeres karrierhez.