Közép-Európa legjobb MI egyetemei között az ÓE
4. alkalommal rendezte meg Initium Üzleti Brunch eseményét az Óbudai Egyetem technológia transzfer szervezete, az Initium Venture Labs Zrt., amely ezúttal a mesterséges intelligenciáról szólt június 25-én. Prof. Dr. Eigner György, a Neumann Informatikai Kar dékánja, az egyetem MI megbízottja ismertette, hogy az ÓE a régióban kiemelkedő helyen szerepel, mivel „vezető intézményként az MI-t nem pusztán eszközként, hanem szabályozási és döntéshozatali keretrendszerként, és szervezeti változásként kezeljük”. Hozzátette, hogy a hallgatóknak szóló és a felnőttképzéseken megvalósuló MI programok mellett az egyetemi dolgozókat is tovább képezik, saját MI chatbotot fejlesztettek és elindult az MI nagyköveti program, ahol minden szervezeti egységre kiterjedő kiválósági ügynökökkel terjesztik az új felhasználási lehetőségeket és gyakorlatokat. Az idei év az úgynevezett „Ágens-ugrásról” szól majd az egyetemen, vagyis a chatbotokról a félautonóm munkafolyamatokra való áttérés meg fogja változtatni az oktatás tartalmát is.
Az üzleti szféra szereplői is megszólaltak a rendezvényen, Varga Botond, a Serco Informatikai Kft. AI és innovációs igazgatója szerint annak ellenére, hogy globálisan top 20-ban vagyunk AI-affinitásban (Microsoft Index) a nagyvállalatoknál 70–80 %, kkv-knál 95–97 % a bukási arány. Hogy miért? Mert a vezetők „innovációs színházat” játszanak, vagyis megveszik a technológiát, de a belső adat strukturálatlan (adatszemétből csak adatszemét lesz), nincs stratégia, nincs HR-bevonás, sok az önjelölt AI-szakértő, kevés a gyakorlati tapasztalat, közben pedig exponenciálisan fejlődik a technológia, nehéz lépést tartani az innovációval – tette hozzá a szakértő. „A mesterséges intelligencia az új elektromosság” - idézte Andrew Ng-t Kovács Gyula, a Neuron Solutions ügyvezetője. Az MI szerinte nem fogja „direktben” elvenni az emberek munkáját, azok a cégek viszont igen, amelyek elől járnak annak alkalmazásában és fejlesztésében. Az előadásokat követően kerekasztal beszélgetésen egyeztettek a szakértők, ahol a következő 10 évre próbáltak meg jóslatokat megfogalmazni. A beszélgetést Prof. Dr. Haidegger Tamás, az Initium vezérigazgatója moderálta.
Prof. Dr. Eigner György