OE Space Day: egyetemünkön találkoztak a hazai űrkutatási és űrtechnológia csúcsszakemberei

Első alkalommal rendeztek az Óbudai Egyetemen olyan szakmai napot, melynek célja kifejezetten a 2025 júliusában megalakult Hungarian Space Lab Network (HSLN) tagjainak személyes találkozása, bemutatkozása és hálózatépítése volt november 20-án. A program keretét az OE Space Day biztosította, ahol felsorakoztak a hazai űrkutatási és űrtechnológiai szektor felsőoktatási és kutatóintézeti szereplői, valamint további kutatók, oktatók, a HUNOR misszió szakmai és kormányzati képviselői, valamint az egyetemi hallgatók.

A rendezvény célja és jelentősége



A HSLN megalakulását követően elengedhetetlen volt egy olyan alkalom, ahol a tagok egy térben találkozhatnak, megismerhetik egymás kutatási portfólióját, eddigi eredményeit, kapacitásait és jövőbeli terveit. Mivel a magyar űrszektor - bár tehetségben és tudásban gazdag - méreteiben továbbra is kicsi, a globális és európai versenyben csak összefogással, összehangolt erőfeszítésekkel és közös fellépéssel tud érdemi súlyt képviselni - mondta el Prof. Dr. Kozlovszky Miklós, az ÓE SpaceLab igazgatója.



A találkozó így nem csupán bemutatkozó alkalom volt, hanem a közös jövőkép, a stratégiai gondolkodás és a hosszú távú együttműködések alapjainak lerakása is megkezdődött. A résztvevők megerősítették, hogy külön-külön egyik intézmény sem rendelkezik akkora kritikus tömeggel, amely elegendő lenne a nemzetközi térben való érdemi jelenléthez. Együtt azonban - múltbéli eredményeinkre, például az Ax-4 küldetés sikerére építve - már képesek lehetnek felmutatni: komoly tudást, valódi kutatási és fejlesztési tapasztalatot, tehetséges szakemberbázist, befektetői és ipari kapcsolati hálót, valamin mindezt régiós és nemzetközi szinten is. Ez a típusú összefogás különösen fontos a technológia exponenciális fejlődése miatt: ma egy-egy intézmény gyorsan lemarad, ha nem kapcsolódik regionális és nemzetközi hálózatokhoz.



A program fő elemei:

Az OE Space Day programjában - amely ideális keretet adott a HSLN szakmai bemutatkozásához - a résztvevők széles körű áttekintést kaptak a hazai űrkutatás aktuális helyzetéről és jövőbeni irányairól.
A jelenlévő intézmények képviselői bemutatták projektjeiket, kutatásait, űrmissziókhoz kapcsolódó hozzájárulásait, és azt, hogy milyen irányokban kívánnak tovább fejlődni.



A tartalmi blokkok közötti networking szünetek pedig lehetőséget adtak a személyes kapcsolatok elmélyítésére, a jövőbeli együttműködések kialakítására.

Frissítve: 2025.11.21.

Legfrissebb cikkek