Mozgás és közösség élmény az Egyetemi Sportnapon
Közel 500 hallgató vett részt idei sportnapunkon. A rendezvényen gazdag programkínálattal, változatos versenyszámokkal és különleges vendégekkel vártuk a résztvevőket.
A hallgatóknak lehetőségük nyílt személyesen találkozni és mérkőzni Blázsovics Ádámmal, a TEQBALL világbajnokával, ezzel emelve a verseny rangját. Újdonságként jelent meg a Panna-Ball sportág, ahol a résztvevők Zelei Endre világbajnok ellen állhattak ki, így nemcsak versenyeztek egymással, de neves sportolókkal is összemérhették tudásukat. A napot áthatotta a közösségépítés szelleme, a testmozgás öröme és az egészséges versenyszellem. A szervezők célja az volt, hogy a hallgatók ne csak sportoljanak, hanem élményként élhessék meg az eseményt. A sikeres rendezvény után a visszajelzések alapján már megszülettek a tervek a tavaszi félév folytatására, hogy ismét összehozzuk a közösséget, és újabb sportélményekkel gazdagodjunk.